Az értelmiségiek lenézik a popkultúrát, pedig a népszerű szappanoperák és zenekarok legalább olyan fontos szerepet játszanak a társadalmi változások elindításában, mint a súlyos politikai gondolatok.
„Emlékezzünk egyperces néma csönddel a kommunizmus és kapitalizmus közötti harc mára szinte teljes feledésbe merült, harminc évvel ezelőtti fordulópontjára. Egy olyan eseményre, amelynek jelentősége a Nixon-Hruscsov vitához vagy Ronald Reagannek a berlini fal lebontására hívó beszédéhez hasonlítható. Természetesen a tizenhárom évadot megért Dallas című sorozat premierjére gondolunk” – olvassuk Nick Gillespie és Matt Welch, a libertárius Reason magazin szerkesztőinek cikkét a Washington Postban.
Gillespie és Welch szerint az 1978 tavaszán debütáló sorozat több átlagos szappanoperánál: a Dallas volt a nyolcvanas években a kapitalizmus eszméinek legfontosabb terjesztője.
A sorozat Amerikában és a volt szocialista országokban egyaránt rendkívül népszerű volt. A szocialista pártvezetés minden bizonnyal azért engedélyezte a bemutatását, mert a Dallast a kapitalizmus kritikájának tekintette. Úgy gondolta, a film éppen arra világít rá, hogy milyen embertelen a nyugati szabad versenyes kapitalizmus, ahol a gazdagok bármit megtehetnek. A kelet-európai nézők azonban egészen máshogyan értették a Dallast: azt látták, hogy Amerikában még a szegények is autóval járnak, miközben a szocialista országokban a többségnek éveket, netán évtizedeket kell várnia a kocsira.
Larry Hagman, a főszereplő, Jockey Ewing megszemélyesítője tíz éve úgy nyilatkozott, hogy „közvetlenül vagy közvetve hozzájárult a szovjet birodalom bukásához. Az emberek nézték a gazdag Ewing család történetét, és közben arra gondoltak, hogy nekik alig van valamilyük. A régi jó irigység pedig a hatalmon lévők tekintélyének megkérdőjelezésével járt.” A szocialista országok tévénézőiben felötlött, hogy őket is megilletné a sorozatban látott gazdagság: a nagy autó, és a medencés ház.
„A Dallas hatása arra emlékeztet, hogy a jobb- és baloldali értelmiségiek által egyaránt lenézett népszerű kultúra legalább olyan fontos szerepet játszik a társadalmi változások elindításában, mint a komoly politikai gondolatok.” A 68-as prágai tiltakozókat egyebek között a nyugati rockzene inspirálta. Az afganisztáni tálibok ellen berzenkedő fiatalok Leonardo DiCapriónak a Titanic című filmben viselt frizuráját imitálták a teokratikus kormányzás elleni tiltakozás jeléül.
Ha a popkultúrának ilyen hatása van – emlékeztet Gillespie és Welch –, akkor talán érdemes lenne ismét filmekkel és zenekarokkal harcolni a demokráciáért, például Kínában és Iránban. „Az Egyesült Államok nagyobb sikert érhetne el az amerikai értékek és intézmények népszerűsítésében, ha páncélozott járművek helyett inkább tévéműsorokat vetne be.”