Az antiglobalizációs mozgalom egyik vezéralakja nemzetközi adókkal orvosolná a világ igazságtalanságait. A globalizációt védő közgazdász sem ellenzi, hogy a szegények és a környezet javára az államok beavatkozzanak a piac működésébe.

„A mai pénzügyi válság nem baleset, hanem egy olyan gigantikus hazárdgazdaság eredménye, amely a nagyobb profit reményében orosz rulettre teszi fel a világ jövőjét” – idézi a tízéves ATTAC kiáltványát a párizsi Nouvel Observateur. A baloldali hetilap a kerek évforduló alkalmából egy asztalhoz ültette Susan George-ot, a szervezet alapítóját, és Elie Cohent, a neves francia közgazdász-politológus kutatót.

Az antiglobalizációs mozgalmat Franciaországban „alterglobalizációsnak” nevezik, arra utalva, hogy alternatív nemzetközi megoldásokat követel, és nem feltétlenül ellenzi az országhatárokon átnyúló rendszereket. A mozgalom eredetileg egyetlen célra alakult: a pénzügyi tranzakciók megadóztatását tűzte zászlajára, és ma is sürgeti az úgynevezett Tobin-adó bevezetését.

A valutaspekulációs ügyleteket sehol sem adóztatják meg ugyanakkora adóval, mint az egyéb jövedelmeket. Susan George mégis sikeresnek minősíti a követelést, mivel a javaslatot Chirac volt francia elnök az ENSZ elé terjesztette, és az erről szóló nyilatkozatot 110 állam- és kormányfő írta alá. Továbbá egyre több szó esik az ATTAC másik hasonló követeléséről, az adóparadicsomok bezárásáról. A neoliberális hatalmasságok azonban megakadályozzák, úgymond, az elképzelések valóra váltását. Márpedig a Tobin-adónak nemcsak megvalósulnia kellene, hanem nemzetközi intézménnyé is kellene válnia, hogy a világ országai közötti aránytalanságot tompítani lehessen.

Elie Cohen védelmébe veszi a partnere által pusztán spekulatívnak minősített pénzügyi rendszert. Ez tette ugyanis lehetővé, hogy az amerikai háztartások a jövedelmek stagnálása ellenére is növeljék fogyasztásukat, enélkül pedig nem nyílt volna piac Kína és India exporttermékei előtt. Vagyis a feltörekvő államok gyors növekedése a nyugati pénzügyi mechanizmusok nélkül nem lett volna lehetséges.

George persze megjegyzi, hogy a mindezt lehetővé tévő amerikai hitelezési újítások éppen most vezettek pénzügyi válsághoz. Cohennek erre az a válasza, hogy csakugyan vissza-visszatérő pénzügyi válságokat tapasztalunk a világban, de az is biztos, hogy ezeket a pénzügyi rendszer képes megoldani.

Az ATTAC alapítója a környezetvédelem terén is nemzetközi szabályozást tartana szükségesnek. Aggodalommal szemléli azt is, hogy ennek híján a gyorsan növekvő kínai és indiai gazdaság súlyosan veszélyezteti a környezetet és feléli a Föld ásványkincseit.

Cohen a Tobin-adó ötletét ósdi gondolatnak nevezi, de azzal egyetért, hogy a méltányosság és a globalizáció legitimitása egyaránt megkövetel valamilyen jövedelemátcsoportosítást. Azt is elfogadja, hogy a mai kínai és indiai fejlődési modell fenntarthatatlan, de bíztató előjelnek tekinti, hogy a Bali szigetén tartott értekezleten Amerika és a feltörekvő országok végre csatlakoztak a széndioxid-kibocsátás korlátozását követelő Európához.