Oroszország büszkén emlékezik a háború befejezésére. Európa nyugati országai számára 1945 az egység sikertörténetének kezdete. A kelet-európai nemzeteknek egészen mást jelent ez az évszám. A Győzelem Napja a nemzeti mítoszok harcának napja.

Oroszországban tombol a győzelem - így jellemezte az ünnep előtti hangulatot Lev Gudkov közvélemény kutató. - A II. világháború "mint egy elporladt sziklából visszamaradt kőoszlop emelkedik ki a sivatagból".

Putyin elnök ehhez az oszlophoz akarja kötni az új "hivatalos nacionalizmust". A közvélemény fogékony a propagandára. 2003-ban a megkérdezettek 87 százaléka válaszolta azt, hogy a világháborúra a legbüszkébb az orosz történelemből. "Semmi más nem maradt - fűzi hozzá Gudkov -, amire büszkék lehetnének."

Az oroszok nem akarnak tudomást venni a hadviselés brutalitásáról, az értelmetlen áldozatokról - egyáltalán a kommunizmus rémtetteiről. De az orosz nacionalistáknak sincs könnyű dolga. Nehezen birkóznak meg azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen ki nyerte meg a háborút. A Szovjetunió vagy Oroszország?

A többi kelet-európai országban darabokra hullott a kommunista propaganda által festett kép a világháborúról. A régi és új darabokat nehéz összeilleszteni.

Csak egyetlen példa Adam Krzeminski, a neves lengyel publicista és történész gazdag példatárából (az eredeti szöveg Krzeminski lapjában, a Polytikában jelent meg, és német fordításban is olvasható): "A szabad Lettországban állami pénzből állították helyre a hazai SS-katonák temetőit. Állami múzeumok dolgozzák fel az 1940-től 1990-ig tartó szovjet megszállás történetét. Ápolni kezdik a lett kollaboránsok segítségével meggyilkolt 70 000 zsidó emlékét."

Az 1989-es fordulat, és még inkább a kelet-európai országok befogadása megzavarta az Európai Unióban kialakult történelmi konszenzust. A Győzelem Napja ma a történetek harcának napja is.

"Évtizedekig a világháború végének dátuma volt a nyugat-európai országok alapítási legendáinak és sikertörténeteinek talpköve - írja az évfordulóra összeállított cikksorozatot bevezető szerkesztőségi előszó az Eurozine netmagazinban. - Az érintett országok számára 1945 a folytonosság megszakadását és egyben az új kezdetet jelentette. A Szovjetunió összeomlása felforgatta ezt a kényelmes konszenzust. Most pedig, az EU kibővítése után végképp újra kell értékelni a Nulladik Évet."

Timothy Snyder Kelet-Európa történész szerint "az európai szolidaritás a közös európai történelem tudatával együtt" fejlődött ki. "Minden történeti elbeszélésben nagyon fontos a kiindulópont - írja az Eurozine-on megjelent tanulmányában. - A közös európai történet kiindulópontja pedig 1945. Csakhogy Kelet-Európa legnagyobb részének valami egészen mást jelent ez az évszám."

Snyder azt mondja, hogy "meg kell vonni a könyvek - a történelemkönyvek, nem a főkönyvek - mérlegét". Az Eurozine bevezető cikke pedig egyenesen arról beszél, hogy egy "nagy történeti elbeszélést" (grand narrative) kell kidolgozni, amely magában foglalja Európa mindkét felének tapasztalatait.

Krzeminski óvatosabb. "Ahány nemzet, annyi háború" - mondja már esszéjének címével is. "Az európaiaknak együtt kell élniük az egymással versengő emlékekkel és mítoszokkal. Az újdonság csak az, hogy ezeket a mítoszokat nem zárt falak között építgetik, hanem a szomszédok közti állandó párbeszédben, s amit az egyik ország felépít, azt a másikban lerombolják."

"Majd elválik, hogy a nemzeti mítoszok harcából egyszer kialakul-e a II. világháború közös európai képe."