Amerikában egyre nő a költségvetési hiány, és szüntelenül mélyül az egészségügy és a nyugdíjrendszer válsága. Az elnökjelöltek mégis adócsökkentést ígérnek. A gazdasági szakíró szerint az ellenkezőjére lenne szükség.

„A Center on Budget and Policy Priorities előrejelzése szerint az Egyesült Államok költségvetési hiánya egyre nő, és az idén már eléri a 400 milliárd dollárt, a GDP 3 százalékát. Közben John McCain az üzemanyag áfájának csökkentését ígéri, Barack Obama pedig a középosztályok adóterheit enyhítené. Mindkét javaslat csak fokozná a bajokat. Hogyan kezelné egy felelős elnökjelölt a költségvetési hiányt, és hogyan tehetné egyúttal méltányosabbá a rendszert?” – teszi fel a trilliárd dolláros kérdést a Washington Postban Roger Lowenstein publicista, akinek néhány hónapja jelent meg könyve az amerikai nyugdíjrendszerről, és annak katasztrofális gazdasági hatásáról.

Lowenstein egyebek között a járulékhatár emelését javasolja. A jelenlegi rendszerben a fizetések után csak évi 102 000 dollárig kell a 12,4 százalékos társadalombiztosítási hozzájárulást fizetni. A gazdagok így keresetük kisebb hányada után fizetnek, mint a szegények. Mivel a szegények és a gazdagok közötti különbség egyre nő (most a leggazdagabb 1 százalék viszi haza az összkereset 23 százalékát), egyre nagyobb összeg után nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot. Ezért – ahogyan azt Obama megpendítette – helyes lenne legalább duplájára emelni a járulékfizetési plafont.

Legalább ilyen lényeges lenne a jobboldal által haláladóként csúfolt örökösödési illeték emelése is. A Bush-kormány folyamatosan csökkentette az illetéket. Jövőre már csak a 3,5 millió dollárnál nagyobb örökség után kell adózni. Ilyen mesés vagyont csak az esetek 0,3 százalékában hagynak maguk után az amerikaiak. Ez a rendszer így a jómódúaknak kedvez, és ráadásul hozzájárul a magas hiányhoz is.

Lowenstein az adókedvezményeket is eltörölné. Mindenekelőtt a lakáshitelek után járó kedvezményeket, mivel nemcsak sokba kerülnek, de nem is méltányosak. Hiszen lakáshitelt nem a szegények vesznek fel. Arról nem is szólva, hogy a hitelezés megkönnyítése áremelkedést okoz, így a legszegényebbeket, akik nem tudnak hitelt felvenni, duplán hátrányosan sújtja a kedvezmény.

A legfontosabb pedig az lenne, hogy a tőkejövedelmeket is jobban adóztassák, és a rájuk kivetett adót legalábbis közelítsék a bérek után fizetett személyi jövedelemadóhoz.

„Ezek lennének a legkevésbé fájdalmas javaslatok. De mivel minden adót be kell fizetnie valakinek, természetesen lennének vesztesek. Csakhogy az is fáj, ha nem futja nyugdíjra, egészségügyi ellátásra, katasztrófavédelemre, nemzetvédelemre. A kérdés  tehát az, hogy a javasolt adóemelések méltánytalanul nagy terhet rónak-e a járulékfizetőkre, és hogy okoznak-e jelentős gazdasági lassulást. A válasz egyértelmű nem.”

Azt persze Lowenstein sem tartja valószínűnek, hogy bármelyik elnökjelölt beépítené a javaslatokat a programjába. Cikkének elején meg is jegyzi, hogy erre csak egy olyan világban lenne lehetőség, amelyben a politikusok komolyan orvosolni akarják a nagy ellátórendszerek egyre mélyülő válságát.