Sokak szerint véget ért az ideológiai viták kora. Két neves amerikai politológus kutatásai azonban cáfolni látszanak a tételt. Sőt, a statisztikákat elnézve arra következtethetünk, hogy egyre inkább mélyül a jobb- és baloldal közötti szakadék.
„Közhelyszámba menő tétel, hogy az amerikai politikában egyre kisebb a pártpolitika jelentősége, mert a mai fiatalok nem törődnek a korábbi generációk ideológiai vitáival. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A felnőtt lakosság egyáltalán nem emelkedik felül a pártpolitikai megosztottságon, hanem mindinkább a Demokrata Párt irányába húz. A Brookings és a Hoover intézetekkel közösen készített felmérésünkből az derül ki, hogy nemcsak hogy nő a pártok közötti szakadék, hanem az is, hogy a politikai megosztottság társadalmi megosztottsághoz vezet” – olvassuk a New York Timesban. A cikk szerzője a Brookings Institute két tekintélyes politológusa, Pietro Nivola és William Galston. Galston amellett, hogy a kortárs politikaelmélet egyik legjelentősebb alakja, Bill Clinton amerikai elnök egyik tanácsadójaként is ismert volt.
Galston és Nivola szerint szó sincs arról, hogy az ideológiai viták jelentőségüket vesztették. Sőt, kutatásaikból az derül ki, hogy az amerikaiak egyre inkább szélsőséges álláspontra helyezkednek az ideológiai térképen. A mérsékeltek száma jobb- és baloldalon folyamatosan csökken. Közvélemény-kutatások szerint 1984-ben a választók 41 százaléka számított középutasnak, 2004-ben már csak 28 százaléka. A jobb- baloldal tengelyen a két szélső értéket húsz éve még csak a választók 10 százaléka képviselte, míg ma már 23 százaléka.
Ráadásul a világnézeti megosztottság egyre inkább fizikai elkülönüléssé alakul. 1976-ban még csak a választók 27 százaléka lakott olyan körzetben, amelyben szinte mindig ugyanannak a pártnak a jelöltje győzött. 2004-re ez az arány 48 százalékra nőtt.
Az azonos párttal szimpatizálók koncentrálódásának oka elsősorban az, hogy a jómódú középosztály az elmúlt húsz évben egyre inkább a nagyvárosok belső kerületeibe költözött, és hogy a feltörekvő, diplomás fiatalok elvándorolnak a szegényebb vidékekről.
Galston és Nivola arra hívja fel a figyelmet, hogy a világnézeti különbségek ilyen megjelenése a megosztottság erősödését idézi elő. Az ideológiai szempontból homogén környezetben folytatott nyilvános viták nem a vélemények sokszínűségét, hanem véleménygettók kialakulását segítik elő. A Metazin is beszámolt Cass Sunstein tavaly megjelent Köztársaság 2.0 című könyvéről, amelyben a neves amerikai jogászprofesszor kísérletekre hivatkozva bizonyította, hogy az azonos véleményűek gettóba zárkózása a nézetek radikalizálódásához vezet.
A helyzet mára annyira elfajult, hogy a választásokon a jelöltek nem is nagyon vesztegetik az idejüket a reménytelen körzetekre. Az idei előválasztásokon is jellemző volt, hogy azokban az államokban, amelyekben valamelyik jelöltnek nem volt esélye a győzelemre, ott nem is kampányolt. Így a többségi véleményeket senki sem kérdőjelezi meg nyilvánosan. A mindig ugyanarra a pártra szavazó körzetekben lakók mindig csak ugyanannak a pártnak az álláspontját ismerik meg.
Ez Galston és Nivola szerint azt eredményezi, hogy a homogenizáció még erősebb lesz, a megosztottság tovább nő, a fontos politikai és társadalmi kérdésekben pedig egyre inkább radikalizálódnak az elkülönült szekértáborok.
Ami persze egyúttal azt is jelenti, hogy végül valóban nem lesznek ideológiai és politikai viták, hiszen a két oldal képviselőinek nem is nagyon lesz módjuk vitatkozni. Ha nincsenek mérsékeltek, akkor nincs kit meggyőzni: a pártoknak elég saját, ideológiai szempontból teljesen elkötelezett táboruk mozgósítására összpontosítani. Aligha erre gondoltak, akik az ideológiai viták haláláról álmodoztak.