Csaknem két évtizeddel a szovjet birodalom felbomlása után immár korántsem egyértelmű, hogy a demokratikus állam és a liberális piacgazdaság verhetetlen. A francia kommentátor mégis úgy látja, hogy a Nyugatnak van jövője.

„Lehetséges, hogy Európa, az európai értékvilág és a humanizmus feltartóztathatatlanul hanyatlásnak indult?” – teszi fel a kérdést a Le Monde hasábjain Eric Le Boucher.

Üres hassal hamarabb barbárságra ragadtatja magát az ember, teli tányérral viszont könnyebben megy a párbeszéd. Efféle meggondolásokból sokáig biztosra vettük, hogy a gazdasági fejlődés elkerülhetetlenül demokráciát eredményez.

Az elmúlt években azonban kiderült, hogy tévedtünk: a gazdasági fejlődés és a demokrácia nem édestestvérek. Az elmúlt évtizedben gyorsan nőtt a világgazdaság, de a demokrácia nem terjedt. Mint a Világbank jelentésében olvasható, „semmi sem vall arra, hogy a világban haladás történt volna a kormányzás terén”. A nemzetközi pénzintézet kimutatását ismertetve Le Boucher megállapítja, hogy Sierra Leonéban, Ghánában, Indonéziában és Libériában az elmúlt tíz év pozitív változásokat hozott, Belaruszban, Zimbabwében és Venezuelában viszont demokratikus mércével mérve nagyot romlott a helyzet. Ma 123 demokráciát tartanak nyilván a világon (1990-ben még csak 73-at számoltak), de a kritériumokra jellemző, hogy ezeknek az országoknak csak felében van szabad sajtó.

A Világbank konstatálja, hogy a gazdasági növekedés felgyorsulásának nem feltétele a demokrácia, és jelenléte vagy hiánya később sincs hatással a növekedésre. Ha pedig így állunk, minek honosítsák meg a demokráciát a mai tekintélyuralmi rendszerek? Európa a népesedés terén és a növekedést tekintve egyaránt lemaradóban van, és „velünk együtt visszavonulóban a humanizmus is” – állapítja meg rezignáltan Le Boucher, de nyomban le is inti önmagát.

Daniel Kaufmannt, a Világbank vezető kutatóját idézi, aki az amerikai kormány honlapján hosszú távon továbbra is a demokráciát látja sikerrel kecsegtető rendszernek. Kaufmann is úgy ítéli meg, hogy Kína közismert példája, és általában a nemzetközi statisztika nem a demokrácia fölényét igazolja. Nem úgy az 1600-as évek tengeri erőviszonyainak elemzése. A történelem azt bizonyítja, hogy a kalózok sikerrel vették fel a harcot a haditengerészetekkel és a kereskedelmi flottákkal szemben. A feketezászlós hajókon ugyanis egyfajta önkéntes feladatmegosztás és egyetértés működött, a flottáknál pedig terror és egyeduralom kényszerített fegyelmet a lázadásra hajlamos elnyomott matrózokra. Miért ne sikerülne Európának, ami a kalózoknak sikerült? „Európai kalózok! – kiált fel a Le Monde-ban Le Boucher. – Van jövőtök!”

Bíztató, ámbár mi, európai kalózok eddig azt hittük, hogy a demokrácia nem törvényen kívüli rablóbandák közösségére hasonlít a leginkább. Továbbá többségünk alighanem szívesen lemondana a kalózok ősi dicsőségéről – valamivel kedvezőbb gazdasági mutatókért cserébe.