Az ellenzékbe szoruló baloldal szalonképtelen bűnözőnek tartja a miniszterelnököt, és megveti a többséget, amely rá szavazott. A megosztó moralizálás régi értelmiségi és baloldali hagyomány Olaszországban.

„Az volt a lényeg, hogy mindenki torkaszakadtából kiáltsa ki Berlusconit minden irtózatok legborzalmasabbikának. Ám, ha csakugyan oly abszurd, hogy ő a miniszterelnök, akkor annak viszont csak van valamilyen ésszerű magyarázata, hogy az olasz nép ennek ellenére megválasztotta. De a moralizálásnak éppen az a célja, hogy az ilyesfajta politikai kérdésfeltevést csírájában elfojtsa” – írja a Corriere delle Serában Ernesto Galli della Loggia a július 8-án megtartott százezres római baloldali nagygyűlés kapcsán.

A nagygyűléstől jobbára a baloldal vezető politikusai is elhatárolódtak, mert a fellépő művészek igen messzire mentek az új jobboldali kormány minisztereinek erkölcsi elmarasztalásában.

Galli della Loggia szerint azonban nagyon is jellemző a baloldalra az a hit, hogy két Olaszország van: az egyik igaz és erkölcsös, a másik korrupt és gonosz, s általában a rosszak alkotják a többséget.

Az értelmiség körében évszázados hagyománya van a többség erkölcsi elmarasztalásának. A második világháború után pedig az értelmiség jelentős része a kommunista párt mellé állt, és vitte magával az erkölcsi felsőbbrendűség érzését. A megosztó moralizálás azonban csak akkor vált a baloldal fő fegyverévé, amikor a volt kommunista párt demokratikus erővé alakult át. Megszűnt ugyanis a párt történelmi identitása, és a moralizálás, a másik fél elítélése vette át az ideológia összetartó szerepét.

„Azóta egyetemi tanárok, újságírók, színházi emberek, televíziós showmanek és regényírók hada akarja megmondani a baloldali szavazóknak, mit gondoljanak. Sajnos legtöbbször sikerrel járnak.”

Azt sulykolják, hogy az ellenfél maga a gonosz, élén egy címeres gazemberrel. Ebből pedig az következik, hogy a harcnak az utolsó csepp vérig kell folynia. És ha mégis a patás ördögök nyerik a választást, akkor végül eljutunk ahhoz a megállapításhoz, hogy a demokrácia, amely ezt lehetővé teszi, csalás és ámítás, semmi több.

„Csakugyan ide akar eljutni a baloldal?”