A brit filozófus szerint a liberalizmus megfosztotta az életet etikai értelmétől. A liberálisok erkölcsön csak jogok és kötelességek együttesét értik. Régen az erények adták az erkölcs tartalmát. Talán egy új vallás visszahelyezi jogaiba az erényt.

„A liberális felfogás történelmi értelemben anomália, eltérés az emberi faj sajátosságaitól” – írja Edward Skidelsky, az Exeteri Egyetem filozófia oktatója a Prospect magazinban.

Újabban vezető bal- és jobboldali személyiségek egyaránt meg-megpendítik, hogy baj van az erkölcsökkel. David Cameron, a brit konzervatívok vezére nemrégiben úgy vélekedett, hogy a mai társadalomban senki sem tudja megmondani, mi a jó, mi a rossz. Richard Reeves filozófus, a Munkáspárt mögött álló Demos Intézet igazgatója pedig azt fejtette ki, hogy a brit szegények egyaránt híján vannak a jobb élethez szükséges anyagi és erkölcsi eszközöknek. Egyszóval mindketten felismerik, hogy korunk válsága nem anyagi, hanem erkölcsi természetű.

De odáig csak egy-két filozófus jut el, hogy feltegye a kérdést: mi ennek az oka? Skidelsky szerint a nagy liberális, John Stuart Mill elmélete a hibás, amelynek értemében senkinek sincs joga felnőtt embernek előírni, mit tegyen. Pedig Millnél arra is lehetne idézetet találni, hogy a paternalizmus nem mindig rossz. A 19. században a felvilágosodást, valamint a tudományos forradalmat volt szokás felelőssé tenni a hit hanyatlásáért, ez utóbbit pedig az erkölcs romlásáért. Skidelsky fordított úton jut erre az eredményre. Nála az egyházak kénytelenek alkalmazkodni az új morálhoz, ha nem akarnak eljelentéktelenedni.

A régi időkben az emberiség bizonyos jellemformáló tulajdonságokban – az erényekben – látta a boldog élet kulcsát. Ezt ma már szinte fel sem tudjuk fogni. Ma az erkölcs csak abban áll, hogy az ember teljesítse kötelességét, és ne sértse meg mások jogait.

Ha valaki egy ily módon eltöltött nap után leül a tévé elé pornófilmet nézni és elfogyaszt hat üveg sört, azt undorítónak tarthatjuk ugyan, de erkölcstelennek nem. Ebben a felfogásban nincs helye az erénynek, mert az erény nem követelhető ki, az erényt nem lehet teljesíteni, egyszerűen arra jó, hogy szeretetet és csodálatot váltson ki.

A liberális felfogás úgy szól, hogy az ember majd a legjobbat választja, csak legyen választási lehetősége. Ezt követelte az ifjúság a hatvanas években. Nagy-Britanniában megsokszorozódtak a lehetőségek, de nem mondhatni, hogy boldogabb lenne a társadalom. Az egyének autonóm fejlődésének romantikus eszméje a fogyasztás kultuszába torkollott.

Az erényre épülő erkölcs fő képviselője az egyház volt, de az egyén szuverenitásának dogmája háttérbe szorította. Most aztán vagy alkalmazkodik, és ezzel önmagát csonkítja meg, vagy ellenáll, s akkor a kultúra peremére szorul. Voltak az erénynek baloldali képviselői is, őket pedig a globalizáció söpörte el társadalmi bázisukkal, az ipari munkássággal egyetemben.

Skidelsky szerint új életet lehelt a morálfilozófiai gondolkodásba az erényetika, amely Arisztotelészhez nyúl vissza. Az irányzat egyik legismertebb képviselője Alasdair MacIntyre. Szerinte az erényt csakis kis helyi közösségek éleszthetik újjá. Egy új Szent Benedekre várunk – véli MacIntyre-ral szólva Skidelsky. Ez az új szerzetesrend azonban nem lehet vallási, legalábbis a régi értelemben nem, mert a régi vallást a szegénység korára szabták, és nem képes a bőség gondjaival megküzdeni.

A szerző az új közösség jó példáit látja azokban a környezetbarát kommunákban, amelyek megújuló forrásokat használnak, és visszaforgatják a melléktermékeket a természetbe. Olyan felfogást képviselnek, amely különbséget tesz jó és rossz között, és az etikai elveket helyezi az élet középpontjába. Más szóval vallással van dolgunk, habár Isten nélkülivel. „Az államgépezettől nem, csakis a hívők spontán kezdeményezésétől remélhetjük, hogy ismét életre keltik az erények nyelvét.”