Grúziában az orosz invázió ellenére töretlen a Sztálin-kultusz. Sokan még mindig a legnagyobb grúznak tartják a szovjet diktátort.
„Azt gondolná az ember, hogy Dzsamil Zsijadalijev, a jellegzetes bajszú, szovjet katonai egyenruhában járó, és az elvtárs megszólításhoz ragaszkodó Sztálin-hasonmás munka nélkül marad az Oroszországgal még most is hadban álló Grúziában. A hatvannégy éves férfinak önnön megítélése szerint azonban sosem ment ilyen jól a sora. Rendszeresen hívják esküvőkre, hogy táncoljon a Katyusára. Sőt – dicsekszik –, gyakran meghívják ebédre, és a kocsiját is ingyen javítják, csak mert pontosan úgy néz ki, mint az egykori diktátor. Az azerbajdzsáni illetőségű férfinak még vízumra sincs szüksége: a határon papírok nélkül is átengedik” – olvassuk Dan Bilefsky cikkét a New York Timesban.
Grúziában a Szovjetunió széthullása óta is szinte töretlen a Sztálin-kultusz. „Minden grúz tiszteli a legnagyobb grúzt, Sztálint, a nagy vezért, aki megteremtette a legdicsőbb birodalmat” – idézi Bilefsky a diktátor-hasonmást. Hasonlóan vélekedik a kérdésről Vakhtang Guruli történész, a tbiliszi KGB-levéltár munkatársa, aki szerint a grúz történelemkönyvek még mindig Hitler legyőzőjeként és a Szovjetunió felvirágoztatójaként mutatják be a generalisszimuszt. Csak azért bírálják, mert 1921-ben a Vörös Hadsereg megszállta szülőhazáját, Grúziát. „Minden grúz tudja, hogy Sztálin itt született. Oroszul adta ki a parancsait, de az akcentusa grúz maradt” – büszkélkedik Guruli.
Bár a Sztálin-kultusz nyomai mindenhol megtalálhatók, azért nem mindenki isteníti az egykori diktátort. Azok, akiknek nagyszüleit Sztálin parancsára hurcolták el és végezték ki, gyilkosnak tekintik a volt szovjet vezért, nem pedig grúz nemzeti hősnek. És mint arról Bilefsky beszámol, a belügyminisztérium névtelenséget kérő tisztviselői a lelkük mélyén abban bíztak, hogy az augusztusi orosz bombázások során eltalálják a diktátor Gori főterén álló szobrát.
Sokan azonban még mindig a szovjet idők hivatalos politikája alapján ítélik meg Sztálint. Az orosz támadás idején találatot kapott gorii Sztálin-múzeumban (ahol a szuvenírboltban mindenféle Sztálin-relikvia továbbra is kapható) mindössze egy (három hónapja kitett) tábla emlékeztet a diktátor véres tetteire: egy 1997-es Pravdából kivágott hárommondatos idézet, amely szerint 1921 és 1954 között 3,8 millió embert csuktak le, és több mint hatszázezret kivégeztek. (Történészek szerint az áldozatok száma ennek sokszorosa volt.)
Bilefsky emlékeztet rá, hogy Sztálin népszerűsége Oroszországban sem csökken. Mint arról a Metazin is beszámolt, a szeptemberben kezdődött tanévben az orosz diákok már a Putyin elnök által méltatott új történelemkönyvből tanulnak. A kötet szerzői nem hallgatják el, hogy Sztálin élt az erőszak és az elnyomás eszközével, de ezt a háborús, majd hidegháborús fenyegetés szükségszerű következményének állítják be.
A Sztálin-kultusz olyan erős, hogy még a háború idején is áthidalta az orosz–grúz konfliktust.
Egy buszgarázs biztonsági őreként dolgozó idős grúz férfi elmesélte, hogy az orosz offenzíva idején egy ezredes rontott be hozzá, és pisztolyt nyomott a homlokának. De miután a grúz férfi megmutatta a hátára tetovált hatalmas Sztálin-fejet, az ezredes azonnal megenyhült. Sírva fakadt, vodkával és csokoládéval kínálta a biztonsági őrt, majd barátságos hangon megkérte, hogy „nagypapa, most menjen szépen haza”.