A befektetési konstrukciókat, amelyek a pénzügyi válságot okozták, csak számítógépek voltak képesek összeállítani és azok is képesek megfejteni. Csak nem hajtották a gépek máris uralmuk alá az embert?

„Óvakodj a nagyágyúktól, akik képletekkel járkálnak” – idézi az International Herald Tribune-ban Richard Dooling Amerika leggazdagabb polgárát, Warren Buffettet, „az omahai varázslót”. 

Buffett az évtized elején még nyert is az akkori tőzsdei válságon, így előzte meg aztán a leggazdagabbak rangsorában a Microsoft alapító tulajdonosát, Bill Gatest. A hagyományos befektetőt képviseli, aki a többiek magatartását kiszámítva igyekszik előnyhöz jutni. Ebbe a kategóriába tartozik George Soros is; nem is véletlen, hogy felfogását gyakran idejét múltnak nevezték a fiatalabb tőzsdei bajnokok, akik a legmodernebb technikai vívmányokat vetik be a küzdelembe. Tőlük óvott Warren Buffett, amikor már évekkel ezelőtt „végső tömegpusztító fegyvernek” nevezte terméküket, a nagy kockázatú derivatív tőzsdei ügyleteket. Dooling szerint a válság bebizonyította, hogy igaza volt. Olyannyira, hogy Dooling lélektani hasonlatosságot vél felfedezni az új tőzsdei találmányok és az atomfegyver között.

Huszonhét évvel ezelőtt Freeman Dyson elméleti fizikus és matematikus, aki ekkor már az atomfegyver ellenzője volt, fiatal korára visszaemlékezve elmondta, hogy az atomfegyver mérhetetlen ereje ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolt a tudós emberre, aki elő tudta állítani. És a tudóst hamar önhittség keríthette hatalmába attól, hogy mi mindenre képes a puszta elméjével.

Hasonló érzést élhettek át a Wall Street-i nagyágyúk, akik felfedezték azokat az algoritmusokat, amelyek „a hitelportfóliókból származtatott függő struktúrákat” létrehozták. Hogy az mi fán terem? Soha nem fogjuk megtudni, bár a pénzügyi szakemberek a legszakszerűbb zsargonban próbálják feltárni előttünk az új találmány mélységeit. A számítógépek, amelyek létrehozták a terméket, bizonyára értik.

De annyit fel tudunk fogni, hogy néhány elemző betáplált a számítógépekbe egybilliónyi gyanús jelzálogtartozást, hozzákevert egy kis származtatóport, jól megmasszíroztatta számítógépes algoritmusokkal, és kijött belőle 62 billió képzeletbeli vagyon. És minthogy a válság egy számítógépes vírus sebességével terjed a Föld idegrendszerében (a világhálón), jogos a kérdés, vajon nem jártunk-e túl a magunk eszén ezekkel a gépekkel.

Dooling a fentebb említett Dyson fiát, George Dyson tudománytörténészt hívja segítségül, aki a derivatív hitelkonstrukciók mögött számítógépes teljesítményt lát, és aki egy évtizeddel ezelőtt könyvet írt arról, hogy a gépek egy idő után fejlettebbek lesznek az embernél.

Az ember természetéhez tartozik, hogy gépeket hoz létre, még akkor is, ha ezek a romlásba viszik. „Biztos, hogy nem egy rossz sci-fi szereplői vagyunk?” – kérdi Dooling.

Erre a kérdésre persze nem tudhatjuk a választ, cserében feltehetünk egy másikat: ha a jelenlegi válságot a számítógépek okozták, akkor mi okozta az 1929-es válságot, amely szintén a szabályozatlan piacon kialakuló hitelbuborékból fejlődött ki? Az akkor még nem is létező számítógépek? Egy sci-fiben semmi sem lehetetlen.