A gazdasági válságot megjósló közgazdász úgy látja, hogy az út továbbra is lefelé vezet. Bírálói szerint nem igaz, hogy előre látta az eseményeket, mert nem a válságot megjósolni művészet, hanem azt eltalálni, hogy mikor következik be.

„Az államnak gyorsabb ütemben kell feltőkésítenie és egyben ideiglenesen és részlegesen állami tulajdonba vennie a pénzügyi intézményeket, továbbá állami kereslettel kell kompenzálnia a hanyatló fogyasztói keresletet, a fizetésképtelen háztartások terheit pedig a mai kozmetikázás helyett radikálisan csökkentenie kell. Különben elszabadul a lefelé tartó deflációs spirál” – írja blogjában Nouriel Roubini, napjaink sztárközgazdásza, aki előre megjósolta a válságot.

A New York-i közgazdászprofesszor attól tart, hogy a pénzszűke nyomán csökkenő kereslet leviszi az árakat, ezáltal gyárbezárásokat okoz, ettől még tovább csökken a kereslet, az árak még lejjebb szorulnak, emiatt annak sem lesz érdemes vásárolnia, akinek volna pénze, mert várhatóan később még olcsóbb lesz minden. Az államkötvények kamata most is a nullához közelít, kamatcsökkentésre tehát nincs nagy lehetőség. Így az államnak közvetlenül kell pénzt pumpálnia a gazdaságba, hogy a deflációs spirált megállítsa.

A londoni Sunday Timesban Dominic Rushe közelebbről is bemutatja Roubinit, aki a pénzügyi válság kirobbanása után országról országra, kontinensről kontinensre járt (egyebek között Magyarországra is ellátogatott) tekintélyes intézmények vendégeként. Iráni zsidó családban született Isztambulban, onnan Teheránba, Izraelbe és Olaszországba vezetett az útja. Milánóban diplomázott kitüntetéssel, majd a Harvardon doktorált, Jeffrey Sachs diákjaként. Rushe szerint a „titokzatos férfiú nemzetközi angolságával” beszél, valahogy úgy, mint Henry Kissinger, habár nem olyan kedélyes alkat, mint a volt külügyminiszter.

Az egyetem után a pénzügyminisztériumban töltött be különféle tisztségeket, majd Clinton elnöksége alatt fehér házi tanácsadó volt. Nevet azonban a Valutaalap 2006. szeptemberi tanácskozásán szerzett magának, s mindjárt nem is akármilyen nevet: Mr. Végítéletnek nevezték el. Előadásában kifejtette ugyanis, hogy a nagy lakásépítési hullám és az olajárak emelkedése túlfeszíti a gazdaság lehetőségeit. A kereslet csökkenni fog, és Amerika súlyos recesszióba süllyed. Megjövendölte, hogy a nagy jelzálogintézetek összeroskadnak, és ez az egész pénzügyi rendszert összeomlással fenyegeti.

Legott felszólalt Anirvan Banerji, a New York-i Gazdasági Cikluskutató Intézet munkatársa, és fölrótta Roubininak, hogy a próféciát nem támasztják alá matematikai modellszámítások, s valójában egy modern Kasszandrával van dolgunk. Ebben igaza is volt, már ha azt vesszük, hogy Kasszandra jóslatai Trója váránál beváltak.

Azóta Roubini többször is leírta blogjában, hogyan fognak kipukkadni a különböző befektetési léggömbök, de mivel addig nem pukkantak ki, hát nemigen hitt neki senki. Ő úgy látja, azért nem, mert az elemzőket magával ragadta a növekvő piac lendülete. Másfelől pedig maguk is befektetők lévén, saját érdekeiket is szem előtt tartották. Itt Roubini talán arra gondol, hogy a szakértők nem akarták negatív jóslatokkal veszélyeztetni saját részvényeik árfolyamát . Ő maga mindenesetre elvből soha egyetlen centért sem vett részvényt. Ennek megfelelően nem fél kimondani, hogy még nem értük el a válság mélypontját.

Ezzel szemben Banerji még utólag sem ismeri el, hogy Roubininak igaza volt. Szerinte a professzor öt éve mondogatja, hogy válság lesz, és csaknem öt éven át tévedett. Ha a befektetők öt éve hittek volna neki, elképzelni is nehéz, hol tartanának most. Az ilyen jóslatoknál épp az időzítés eltalálása a lényeg, és ez nem sikerült.

Roubini erre így válaszol: „Pont azok szerint nem tudtam eltalálni az időzítést, akiket mindvégig elvakított a látszat? Ez vicc! Nagyon is pontosan fogalmaztam meg, mi várható, és mindvégig igazam volt.”

Bár ne lett volna.