A Világszervezet legnagyobb békefenntartó missziója szégyenteljes kudarc. Az ENSZ-katonák nem képesek megakadályozni a kongói katasztrófát. Nem is lesznek képesek, ha nem állítanak melléjük azonnal bevethető, különlegesen kiképzett állandó haderőt.

„A kiszolgáltatott embertömegeknek olyan ENSZ-katonaságra van szükségük, amely képes megvédeni őket” – írja a New Matilda című ausztrál webmagazinban Annie Herro. „Egyre nagyobb tábora van annak a követelésnek, hogy jöjjön létre az Egyesült Nemzetek rendkívüli helyzetekben bevethető békehadereje.”

Az ENSZ hivatalosan háborús bűntettek helyszínének minősítette a hajdani Belga-Kongó keleti részét, ahol a Laurent Nkunda vezette tuszi felkelők küzdenek elsősorban a kongói hadsereggel, illetve az annak oltalmát élvező hutu milíciákkal, de egyúttal mindkét fél a lakossággal is rendszeresen kegyetlenkedik. Mindennapos a nőkkel szembeni erőszak, katonák és felkelők egyaránt válogatás nélkül ölik halomra a falvak más etnikumhoz tartozó lakosságát. A kongói és a ruandai kormány egymást vádolja a felkelő csoportok támogatásával. A mostani konfliktus folytatása a másfél évtizeddel ezelőtti ruandai etnikai tisztogatásnak, amelyben százezrek vesztették életüket.

A békefenntartó erőknek elvben felhatalmazásuk van arra, hogy minden eszközzel megvédjék a polgári lakosságot, de valójában a nemzetközi haderőt delegáló kormányok szándékától függ, hogy a csapatok mekkora kockázatot vállalnak. Valódi hadműveletekre általában nem vállalkoznak. Márpedig ha csak jelenlétük elrettentő erejére hagyatkoznak, akkor képtelenek megakadályozni a mindenre elszánt fegyveres csoportok garázdálkodását.

Az állandó válságkezelő ENSZ-haderő tervét Sir Brian Urquhart brit ENSZ-főtitkárhelyettes dolgozta ki még 1993-ban, mégpedig kifejezetten azzal a céllal, hogy legyen, aki az irreguláris milíciákkal szemben megóvja a védtelen civil lakosságot. Pár évvel később a japán Sadako Ogata, az ENSZ akkori menekültügyi főbiztosa sürgette, hogy a Világszervezet hozzon létre gyorsreagálású hadtestet, amely bárhol bevethető a konfliktusok által fenyegetett polgári lakosság védelmére. Juan Mendez argentin emberjogi szakértő, aki az ENSZ-főtitkár különtanácsadója volt a népirtás elleni fellépés témakörében, magáévá tette a kezdeményezést: szerinte van politikai esély egy ilyen haderő létrehozására. Támogatja elképzelésüket Jean-Marie Guehenno, az ENSZ Békefenntartó Osztályának volt vezetője is.

A kezdeményezők elképzelése szerint önkéntesekből verbuvált nemzetközi haderőről volna szó, amely két-három nap alatt bármelyik kontinensen bevethető. Nem helyettesítené, hanem kiegészítené a mai kéksisakos rendszert. Olyan munkamegosztás volna köztük, mint az egészségügyben a mentőszolgálat és a kórházak között. A 15-18 000 főnyi haderő fő támaszpontja Okinava szigetén lehetne, és katonákból, rendőrökből, valamint katasztrófaelhárító szakemberekből állna. Ez a haderő visszaállíthatná az ENSZ iránti bizalmat, amely ugyancsak megingott az elmúlt évtizedekben.

Egyelőre a nemzetközi közösség a régi módszert próbálja toldozni-foldozni. A Biztonsági Tanács csaknem háromezer fővel, húszezerre növelné a kongói kéksisakos haderő létszámát, de azt sem tudni, mely országoknak kellene katonákat felajánlaniuk erre a célra. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Javier Solana, az Európai Unió külügyi különmegbízottja és Bernard Kouchner francia külügyminiszter szorgalmazta, hogy az EU küldjön békefenntartókat az afrikai országba. Bár Gordon Brown brit miniszterelnök az ENSZ 60. születésnapján még sürgette a kongói beavatkozást, az uniós külügyminiszterek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján David Miliband brit külügyminiszter megvétózta a tervet, hogy az EU 1 500 főből álló kontingenst küldjön a kelet-kongói humanitárius katasztrófa megakadályozására, mondván, hogy a feladat az ENSZ hatáskörébe tartozik. Ráadásul Nagy-Britannia haderejét lekötik az egyéb missziók – utalt a miniszterelnök az iraki és az afganisztáni háborúra.

Az UNEPS-nek nevezett állandó, új, gyors bevetésű haderő megszabadítaná a tagállamokat az efféle súlyos döntések és áldozatvállalások terhétől. Persze nem oldaná meg a konfliktusok okait. Ahhoz a nemzetközi közösségnek nyomás alatt kellene tartania a Kongói Demokratikus Köztársaságot, Ruandát, és a szintén nem teljesen ártatlan Angolát, amelyeknek befolyásos vezetői a térség természeti kincseinek kiaknázásából akarnak részesedni, tehát a zűrzavar fenntartásában érdekeltek s emiatt szítják az etnikai konfliktust.