Azt hihetnénk, hogy erkölcsileg messze rabszolgatartó őseink fölött állunk. De lehet, hogy utódaink más véleménnyel lesznek rólunk annak láttán, amit a Földdel művelünk.

„Ha a klímaváltozással kapcsolatban tanúsított magatartásunkat összevetjük a rabszolgatartókéval, több hasonlóságot fogunk találni, mintsem első pillantásra gondolnánk” – írja Jean-François Mouhot, a birminghami egyetem fiatal francia kutatója a History Todayben.

Mint már ebből az idézetből is kiviláglik, a hasonlóság elsősorban erkölcsi jellegű. A szerző szerint mind a klímaváltozást előidéző széndioxid-kibocsátás mind a rabszolgaság sok szempontból igen hasznosnak tekinthető, de morálisan elfogadhatatlan. Nyilvánvaló, hogy a rabszolgaság a maga idejében hozzájárult az ipari forradalomhoz, ugyanis piacot teremtett és tőkefelhalmozást tett lehetővé. Sőt, James Watt, a gőzgép atyja, aki erkölcsi okokból a rabszolgaság esküdt ellenfele volt, Boulton nevű társával kifejezetten azért gyártott és szállított Birminghamből a Brit Antillákra gőzgépeket, mert abban reménykedett, hogy ezek legalább részben feleslegessé tehetik a rabszolgamunkát. Vagyis ezen a réven a rabszolgatartás még a gőzgép elterjedéséhez is hozzájárult. Igaz, a technika csak jóval később vált képessé arra, hogy a gyapotültetvényeken pótolja a kétkezi munkát.

A gépeket kezdettől fogva egyfajta szuperrabszolgának volt szokás tekinteni. A rabszolgaság nagy ellenfele, John Quincy Adams volt amerikai elnök 1832-ben azt jelentette a kongresszusnak, hogy a brit műszaki újdonságok kétszázmillió rabszolga munkaerejének megfelelő mértékben növelték az ország teljesítményét. Tizenöt évvel később Robert Dale Owen szociális reformer, a nagy utópista szocialista, Robert Owen fia úgy fogalmazott, hogy a gépekkel Nagy-Britannia olyan rabszolgák millióira tett szert, akik nem lázonganak, és nem szenvednek.

Mouhot máig érvényesnek tartja a tételt, hogy a rabszolgaság helyébe a technika lépett. Márpedig az ember, ha csak megtehette, valaki vagy valami mást állított a maga helyére, hogy elvégezze az ő dolgát, és ilyenkor nem törődött a helyettesítés erkölcsi árával. Ma az emberi erőt a fosszilis tüzelőanyagokkal működtetett gépek helyettesítik. Minden egyes európai lakosnak annyi energia áll rendelkezésére, mintha közel száz rabszolgája volna. Legalábbis így számol két francia szerző, Jean-Marc Jancovici és Alain Grandjean, akik szerint, ha nem állna rendelkezésünkre szén, kőolaj, földgáz és áram, akkor a mai színvonal fenntartásához fejenként száz, teljes munkaidőben dolgozó emberre volna szükségünk. Százötven évvel ezelőtt ugyan hányan engedhettek meg maguknak ekkora fényűzést? Ma az átlagos európai megengedheti magának. Nem csoda, hogy ragaszkodik környezetkárosító életmódjához.

A globális felmelegedés már most is szenvedést okoz, de ez a tulajdonsága tömegesé válik a jövőben. Emberek tömegei kényszerülnek majd elhagyni terméketlenné váló lakóhelyüket, de akik maradnak is, egy-egy rossz termés után adósságcsapdába kerülnek. Közben ahelyett, hogy az éhezőknek termesztenénk gabonát, a termőterület egyre nagyobb részén termelünk etanolt. Márpedig egy négy kerék meghajtású terepjáró egyszeri teletankolásához annyi kukoricát kell felhasználni, amennyiből egy embert egész éven át lehetne táplálni.

A rabszolgatartás hívei annak idején igyekeztek erkölcsi alapon is alátámasztani véleményüket. Például azzal, hogy a rabszolgák még mindig jobban járnak az ültetvényeken végzett munkával, mintha a gyárakban hajcsárkodnának fölöttük a művezetők. Továbbá semmi tapasztalatuk nem lévén az önálló életvitelben, felszabadulásuk után képtelenek lennének megállni a maguk lábán. Nekünk is jó érveink vannak a mai energiafogyasztás védelmében, de erkölcsi szempontból ezek sem érnek többet, mint a rabszolgatartást igazoló eszmefuttatások.

Jean-François Mouhot azt tartaná jó megoldásnak, ha mindenkinek járna egy bizonyos energiakvóta, és annál többet nem használhatna. A kvótát pedig úgy kellene kiszámítani, hogy az összes széndioxid-kibocsátás ne haladja meg azt a mennyiséget, amennyit a Föld felszíne meg tud kötni. A szerző maga sem igen hihet abban, hogy ez megvalósulhat, mert úgy látja, hogy leszármazottaink majd ugyanolyan megvetéssel gondolnak ránk és klímarontó életmódunkra, ahogy mi gondolunk rabszolgatartó elődeinkre.