Az amerikai közgazdász óva inti a kormányt attól, hogy a hitelezési kedv javításával állítsa meg az ingatlanárak esését. Így ugyanis csak tovább duzzadna az ingatlanpiaci lufi, hogy aztán később még nagyobb durranással pukkadjon ki.
„A mostani, lassan történelmi jelentőségűvé mélyülő pénzügyi válság középpontjában az ingatlanáresés áll. A lakásárak hirtelen drágulása utáni árzuhanás mértéke egyes térségekben elérte a 30 százalékot. Sok átlag amerikai elvesztette minden megtakarítását, és az ország pénzügyi intézményei közül jó néhány csődbe ment. A politikusok és az értelmiség egy része szerint egyszerű a megoldás: a rossz hitelek felvásárlásával vagy a jelzáloghitelezés további támogatásával továbbra is magasan kell tartani az ingatlanárakat” – írja Edward Gleaser harvardi közgazdászprofesszor a Boston Globe-ban.
Gleaser szerint azonban felesleges, sőt káros lenne kormányzati beavatkozással szinten tartani az ingatlanárakat. A csillagászati árak csak újabb befektetésekre ösztönöznének, az ingatlanpiaci lufi tovább dagadna, hogy aztán később még nagyobb durranással pukkanjon ki.
Az ingatlanpiaci lufi kialakulása Gleaser szerint az 1930-as években, a gazdasági világválság után, a New Deal hatására kezdődött. A kormány a gazdaság talpra állítása és a munkanélküliség letörése érdekében olcsó hitelekkel igyekezett növelni a lakásépítési kedvet. A nemrég csőd szélére került Fannie Mae és a Freddie Mac létrehozásával az állam garanciát vállalt a jelzáloghitelekre, és egyúttal adókedvezménnyel ösztönözte a hitelfelvevőket (a lakáshitelek utáni adókedvezmények 2007-ben már 74 milliárd dollár költségvetési kiesést okoztak). Mivel a bankok lényegében kockázatmentesen hitelezhettek, az adósok pedig adókedvezményt kaptak, elkezdődött a jelzáloghitelezési őrület, és az ingatlanárak emelkedése: a keresletnövekedés mögött kizárólag a nyakló nélküli hitelezés állt.
Az ingatlanpiaci robbanásnak természetesen volt pozitív oldala is. 1940-ben az amerikai lakások 45 százalékában nem volt vezetékes víz, 1980-ra 3 százalék híján már mindben volt.
„Viszont a lakásárak mesterséges felduzzasztása ma már semmivel sem indokoltabb a tea vagy trikó árának felduzzasztásánál” – véli Gleaser. Hiszen a lakáshitel-kedvezményeknek köszönhetően az ingatlanárak emelkedni kezdenének, így – hiába a kedvezményes hitel – az emberek nem juthatnának könnyebben lakáshoz. Sokkal célszerűbb lenne az első lakáshoz jutást adókedvezménnyel segíteni ahelyett, hogy a gazdag amerikaiak luxusvilláit támogatja az állam. És az sem katasztrófa, ha lesznek olyanok, akik nem a saját házukban, hanem bérleményben élnek.
Feltéve, hogy futja majd lakbérre. Előfordul ugyanis, hogy a fizetni nem tudó hitelfelvevők ingatlanjainak elárverezéséből nem folyik be elég pénz a tartozás kiegyenlítéséhez. Ilyenkor az utcára kerülő adósnak nem csak lakbért, hanem a tartozás fennmaradó részét is fizetnie kell.