Bár utólag világosan látszik, milyen folyamatok vezettek a gazdasági válsághoz, a közgazdászok többségét váratlanul érte a pénzpiacok összeomlása. Most arra keresik a választ, vajon miért nem tudták előre jelezni a bajt.

„Az Amerikai Közgazdász szervezet éves gyűlésén szinte senki sem volt hajlandó elismerni, hogy meglepetésként érte az elmúlt száz év második legnagyobb válsága” – írja Jeff Madrick New York-i közgazdász a Daily Beast webmagazinban.

Madrick hosszasan sorolja, hogy a közgazdászok figyelmét – kevés kivételtől eltekintve – elkerülték a válsághoz vezető folyamatok: a lakosság és az állam eladósodásának rendkívüli növekedése, az ingatlanpiaci buborék, a pénzügyi szektor deregularizációja. Madrick szerint a közgazdászokat a szabadpiac neoliberális doktrínáiba vetett ideologikus hit vakította el: készpénznek vették, hogy az állami beavatkozástól és szabályozástól mentes piac önkorrekciós mechanizmusa megelőzi a gazdasági válság kialakulását.

Drake Bennett, a Boston Globe kolumnistája szerint viszont nem csak a doktriner szemlélet okozta a tudomány csődjét, és a közgazdászok egyáltalán nem restek beismerni tévedésüket.

„Néhányuk a közgazdaságtan belső problémáit teszi felelőssé: a való világban zajló közgazdasági folyamatoktól való elszakadást, a túlzott elvontságot.” A kortárs közgazdaságtudomány matematikai alapokra épített alapszabályai elegánsak és tudományosak, csak éppen nem alkalmasak a rendkívüli gazdasági folyamatok modellezésére, a válság előre jelzésére. Művelői gyakran tudománytalan publicisztikának tekintik azokat az elméleteket, amelyek a hétköznapi jelenségekre igyekeznek magyarázatot találni az ökonometria módszereivel.

De mit érnek a frappáns elméletek, ha még a globális válságot sem képesek előre jelezni? Kenneth Rogoff harvardi közgazdász szerint annyit, amennyit a földrengést előre jelezni nem képes szeizmográfiai modellek. „Minden közgazdász ismerősöm egyetért abban, hogy újra kell gondolni a makroökonómia alapelveit. Nagyon kevés szakmabeli lehet büszke magára – állítja David Laibson, egy másik harvardi professzor.

Mások úgy vélik, hogy a hagyományos közgazdaságtan eleve nem is képes a mostanihoz hasonló válságok előrejelzésére. A makroökonómai modellek szükségképp leegyszerűsítők, és a befektetők hirtelen hangulatváltozásaival és irracionális döntéseivel nem számolhatnak. A mostani válság arra világít rá, hogy a közgazdászoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az emberi motivációk és döntések tanulmányozására, hogy magyarázatot adhassanak az irracionális cselekedetek következtében kialakuló egyensúlyhiányra.

De még a fejükre hamut szóró tudósok sem tudják megmondani, hogyan lehetne úgy átalakítani a közgazdaságtant, hogy képes legyen a gazdasági válságok előrejelzésére. „Nem ismerek olyan közgazdászt, aki azt állítaná, hogy meg tudja jósolni a hasonló történelmi fordulópontokat. Vajon eszerint a makroökonómia sokkal kevésbé alkalmas az előrejelzésre, mint eddig hittük? Úgy bizony” – ismerte el Robert Lucas, a Chicagói Egyetem Nobel-díjas közgazdásza.

„Soha nem látunk előre semmit. Ugyanúgy nem látta senki előre a stagflációt, a nagy világgazdasági válságot, ahogyan nem láttuk előre Pearl Harbort vagy a 2001. szeptember 11-i terrortámadást. A nagy dolgok mindig meglepetésként ütnek be” – nyilatkozta rezignáltan Laurence Ball, a Johns Hopkins Egyetem tudósa.

A tudósokat persze mindez nem teszi óvatosabbá, sőt annak ellenére, hogy nem látták előre a válságot, szívesen osztogatnak tanácsokat a megfékezésével kapcsolatban.