A brit Munkáspárt tíz éven át piacbarát gazdaságpolitikájával nyert választásokat. A gazdasági válság miatt azonban a miniszterelnök kénytelen egyre többet bírálni a kapitalizmust. A Munkáspárt a régi és az új baloldali eszmék között őrlődik.

„A kilencvenes évektől a Tony Blair és Gordon Brown vezette megújult Munkáspárt kompromisszumok sorát kötötte. A hatalom megszerzése érdekében fennhangon bizonygatta, hogy mennyire piacpárti – emlékeztet Steve Richards politikai kommentátor az Independentben. – Ma azonban olybá tűnik, hogy a múlt számító pragmatizmusa helytelen volt.”

Mint arról a Metazin is beszámolt, a brit gazdaság egyre nagyobb bajban van. Az IMF legújabb jelentése szerint a világ vezető gazdaságai közül éppen Nagy-Britanniát sújtja a válság leginkább: a szigetországban közel 3 százalékos lehet a recesszió. A visszaesés fékezése érdekében januárban Gordon Brown újabb több százmilliárdos bankmentő csomagot jelentett be, hogy visszaállítsa a piac bizalmát, és új munkahelyek teremtésével élénkítse a gazdaságot. A tét óriási: Will Hutton, az Observer főszerkesztője arra figyelmeztet, hogy ha a kormány újabb bankmentő csomagja sem fékezi meg a pénzügyi válságot, Nagy-Britannia könnyen Izland sorsára juthat.

A gazdasági válság súlyosbodásával Brown egyre keményebb hangon bírálja a bankárokat. Különösen, miután egy kormányjelentésből kiderült, hogy a csőd szélén álló brit bankoktól orosz oligarchák kaptak milliárdos hiteleket. A Royal Bank of Scotland által felvásárolt holland ABN Amro például 2,5 milliárd fontot folyósított Leonyid Blavatnyik orosz oligarchának, aki vegyipari vállalatát akarta bővíteni. A vállalat csődbe ment, a hitel visszafizetésére nincs esély, így a Royal Bank of Scotland óriási veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

A további bankcsődök megakadályozása érdekében a brit kormánynak tehát szigorítania kell a bankok hitelezési gyakorlatának szabályait. Másrészt viszont a munkáspárti kormány nem hozhat piacellenes döntéseket, hiszen ezzel megnehezítené a gazdaság talpra állását, ráadásul ellentétesen cselekedne a kilencvenes évek óta képviselt új baloldali retorikával – figyelmeztet Richards.

Korábban Brown gondosan ügyelt arra, hogy elhatárolódjon a minden gazdasági bajra nagyobb állami szerepvállalást javalló régi baloldali reflexektől. Amikor egyszer David Cameron, az ellenzék vezére baloldalinak bélyegezte, összegyűjtötte a szabadpiaci megoldásokat méltató beszédeit, külön kiemelve az Alan Greenspan (akkori) FED-elnököt dicsérő részeket. Tony Blair pénzügyminisztereként Brown is a deregularizáció híve volt.

„A Royal Bank of Scotland ezer részvényében fogadnék, hogy Brown ma már nem szívesen hivatkozna Greenspanre.” Mint ismeretes, Greenspan nemrég elismerte, hogy az olcsó hitelezést lehetővé tevő jegybanki politika nagyban hozzájárult a pénzügyi válsághoz.

Ha Richardsnak igaza van, akkor a brit baloldal csapdába került: ha meg akarja őrizni hitelességét, nem térhet vissza a régi baloldali eszmékhez. Csakhogy a másik út, a deregularizáció és az állami szerepvállalás csökkentése szintén nem járható.