A kancellár előrehozott választásokat akar kikényszeríteni. Nem tudni, ki nyer. De még nagyobb kérdések vetődnek föl. Újrakezdés? Vége az érzelmi politizálásnak? Jön a generációk harca?

"Stunde Null" - nulla óra. Ez Németországban a feltétel nélküli kapituláció időpontja, s egyben az újrakezdésé. Ezért drámaibb hangot nem is üthetett volna meg Frank Schirrmacher, a Frankfurter Allgemeine Zeitung főszerkesztője, amikor a kancellár bejelentését e cím alatt kommentálta: Választás előtt: Nullponton.

Schirrmacher nem esik olyan a túlzásba, hogy 1945-öt emlegesse, csak 1989-et idézi föl. "A köztársaság mai helyzete a kései Német Demokratikus Köztársaságéra hasonlít. Időben átélik a választópolgárok a fordulatot? Képesek lesznek saját erejükből hozzájárulni? Ki tartozik majd az elveszett generációhoz? Kik azok, akik számára túl későn jönnek a változások?"

A FAZ nem a szocdemeknek szurkol, de a főszerkesztő, bár nem minden nekrológszerű felhang nélkül, elismeri a kancellár elhatározásának történelmi nagyságát: "Bizonyára taktikai vagy stratégiai döntés volt, talán csak okos döntés, vagy egyszerűen nem volt más lehetőség. És mégis: azt, hogy a választók rendelkezésére bocsátotta hivatalát, egyszer majd, tekintet nélkül a hátsó szándékokra, úgy fogják számon tartani, mint Schröder egyik legfontosabb hozzájárulását az ország politikai kultúrájához."

Az anyagi biztonságban élő polgárság eddig - folytatja Schirrmacher - ideológiai, sőt ízlésbeli alapon választott. Ideológiája s még inkább ízlése kapitalizmus-ellenes. De ennek az érzelmi vagy esztétikai politizálásnak vége. A választók papírral és ceruzával a kézben fogják kiszámolni, hogy mi az anyagi érdekük.

"A 2005 őszi választásokra demográfiai szükségállapotban kerül sor - Schirrmacher nem véletlenül használja a 'szükségállapot' szót. - A mai harminc-ötven éves korosztály többsége számára ez az utolsó alkalom, hogy a bevezetendő reformokból hasznot húzzon. Ami most nem történik meg, az nekik már túl későn lesz."

"Heinz Bude szociológus magán kívül van az örömtől Schröder machiavellista csínyje láttán" - írja az általában igen tartózkodó német metazin, a Perlentaucher. "Tanítani kellene - idézi a metazin a Süddeutsche Zeitung csak előfizetők számára hozzáférhető cikkét, amelynek tartalmát más újságokból is megismerhetjük -, hogyan húzta keresztül egy politikai szenvedélyből fakadó sakkhúzás az érdekek mérlegelésén alapuló, begyakorolt számításokat. Nem a politikai vállalkozó lett a nap győztese, aki csak magára és a saját hasznára gondol, mint bárki más, hanem a politikai virtuóz, aki kihívja Fortunát."

"Miben áll a döntés, amit meg kell hoznunk? - kérdezi a szociológus. - Újból, alaposan meg kell fontolnunk, hogy mit akarunk a baloldaltól és a jobboldaltól. De bármit akarunk, bármi lesz is a választók döntése a végén, már maga a választás előrehozatala kiszabadít a béklyóból, rést üt a falakon. Már ezért hálásak lesznek a választók Schrödernek. Végre történik valami, végre tétje van a játéknak, végre nem minden tart örökké."

Heinz Bude, aki egyik nagyhatású könyvében az új Berlini Köztársaság generációja nevében hívta ki a "bonni generációt", Machiavellit emlegeti. Peter Mihalzik, a generációk harcának egy másik bajnoka már a szükségállapot és a politikum nagy teoretikusára, Carl Schmittre céloz.

"Schröder ösztönös húzása - írja Michalzik a Frankfurter Rundschauban megjelent, Egy második 1989 című cikkében - visszaadta a politikának a döntés dimenzióját, és ezáltal a szabadságot. Ami eufóriát vált ki, de könyörtelen következményei vannak. A politikum visszanyerése abban rejlik, hogy Schröder valami politikán túlira apellál, amit szükségállapotnak, természeti állapotnak vagy Fortunának nevezhetünk."

"A régi Szövetségi Köztársaság, amely csak tegnap ért véget, nem ismerte a döntésnek ezt az állapotát, pontosabban csak a múlt emlékeiből ismerte. Mostanáig Auschwitz névre hallgatott az ilyen állapot, csak a bukás és a náci-életrajzok képzeletbeli újra-átélésében volt jelen. A nagy trauma volt mindennek a kiindulópontja, ami bénítóan hatott ránk, s ezért féltünk belépni a történelembe."

Szükségállapot, döntés, politikum - ezek Carl Schmitt kulcsszavai. "Náci-életrajzok" - Schmitt náci volt, és sohasem bánta meg, hogy a nemzetiszocializmus szolgálatába szegődött. A német újságok tárcarovatának olvasói nagyon jól megértik a generációs harcosok fenyegető célzásait.

A történelem nem ért véget, csak szünetelt egészen mostanáig, amikor állítólag újra elkezdődik. A többség talán nincs annyira elragadtatva, és nem is lesz olyan hálás Schrödernek, mint a politikum könyörtelen ínyencei.