A politika és a törvény hiába próbálja szabályozni az élet és a halál jogát. Eluana Englaro tizenhét évig tartó kómája két ellenséges táborra szakította Olaszországot. De lehet, hogy egyiknek sincs igaza.
„Az egyik fél az élet szentségére, a másik a választás szabadságára hivatkozik, és küzdelmük a végletekig elfajult: csúcsszintű közjogi konfliktust okozott, és kettészakította az országot” – olvassuk Angelo Panebianco politológus-közgazdász cikkét a Corriere della Serában.
Február 9-én este meghalt egy 39 éves nő, aki életének csaknem felét kómában töltötte, miután 1992-ben autóbaleset áldozata lett. Édesapja kezdettől fogva kérte, hogy ne tartsák mesterségesen életben, de mivel Olaszországban tilos az eutanázia, hosszú jogvita következett, amely csak 2009 elején zárult le: a semmítőszék az utolsó kifogásokat is elvetette, és hatályba léptette azt a bírósági ítéletet, amely engedélyezte, hogy megszüntessék Eluana mesterséges táplálását.
A jobboldali kormány erre rendeletben tiltotta meg, hogy véget vessenek a lány életének, de a baloldali köztársasági elnök nem írta alá a jogszabályt, így az nem lépett hatályba. Az apa átszállíttatta lánya testét egy másik kórházba, ahol a személyzet hajlandó volt megszüntetni a tápláló folyadék adagolását. Az „életpárti” szenátorok sietve megpróbálták hatályba léptetni a „biológiai végrendeletről” készülő törvényt, amely kizárná, hogy a beteg előzetes hozzájárulása nélkül meg lehessen szüntetni az élet fenntartását. Közben tüdőelégtelenség lépett fel, és Eluana szíve megállt.
Panebianco felhívja a figyelmet arra, hogy a jobboldal soraiban is sokan helyeslik az apa döntését, illetve a baloldali képviselők és szenátorok között is akad, aki emberölésnek tartja, ami történt. Antonio Di Pietro volt vizsgálóbíró, aki e minőségében is Berlusconi miniszterelnök régi, ádáz ellenfele, s ma a baloldali demokratákkal szövetséges pártot vezet, ebben az ügyben nem sorakozott fel a kormány ellenfelei mellé. Gianfranco Fini, a képviselőház jobboldali elnöke pedig közölte, hogy a köztársasági elnökkel ért egyet, továbbá felelőtlennek nevezte a jobboldali pártszövetség parlamenti frakcióvezetőjét, amiért az keserű hangon bírálta a semmítőszék döntését. „Megtanulhatna már hallgatni” – üzente Fini Maurizio Gasparrinak.
Panebianco szerint ez is mutatja, hogy a kérdés politikai kezelése mennyire problematikus. A felek ellenségnek tekintik egymást, heves érzelmek tombolnak országszerte, de mindez teljesen hiábavaló, mert két hajthatatlan álláspont feszül egymásnak. Ezek között nem lehetséges kompromisszum.
„Mindkét fél olyan bizonyosságok zászlaját lobogtatja, amelyeknek ezen a Földön valójában senki sem lehet birtokában.” Mióta világ a világ, ezt a kérdést a beteg, a család és az orvos tapintatára, empátiájára bízták. A politika, a demokrácia, a jog és az egyéb hasonló hasznos absztrakciók ebben nem képesek segítségünkre lenni. „A halál politizálása a legnagyobb melléfogás, amit egy demokrácia elkövethet.”