Fidel Castro alighanem utolsó művét a latin-amerikai földrész alighanem utolsó gerillaháborújának szenteli. Amivel akaratlanul is a gerillák felszámolásán munkálkodó kolumbiai elnöknek tesz jó szolgálatot.
„Fidel Castro és Alvaro Uribe kolumbiai elnök esküdt ellenségei egymásnak, de egyvalamiben egyetértenek: Kolumbiában csak akkor lesz béke, ha a harcoló felek egyike megsemmisítő vereséget szenved” – írja a Foreign Policy magazinban Roque Planas Latin-Amerika-szakértő a nagybeteg volt kubai elnök Béke Kolumbiában című könyvét ismertetve.
Castrót ifjúkori szálak fűzik a kolumbiai gerillaháborúhoz, amelynek bölcsőjénél maga is ott volt, habár véletlenül. 1948 áprilisában orgyilkos golyója végzett Jorge Eliézer Gaitánnal, a kolumbiai szegények szószólójával, akit Planas populista politikusként jellemez. Gaitánt akkor érte a halálos lövés, amikor éppen egy ifjú kubaival volt találkozója, aki persze nem volt más, mint a Havannában nemrég megjelent könyv szerzője. A gyilkosságot fegyveres felkelés követte, amelynek kirobbanását Castro közvetlen közelről figyelhette meg, s amely mind a mai napig tart, igaz, már nem városi harc, hanem őserdei gerillaháború formájában.
Pedro Antonio Marin parasztvezér, aki később Marulanda néven lett hírhedt-híres, a Liberális Párttal szövetkezve szabályos polgárháborút vívott tíz éven át, s amikor ennek kudarca visszavonhatatlannak látszott, a kommunistákkal kötött szövetséget, és létrehozta a ma is harcoló gerillaszervezetet, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőket, a FARC-ot. Marulanda egy évvel ezelőtt halt meg szívinfarktusban, és halálakor nem sok reménye lehetett a győzelemre.
Castrót, aki 1969-ben győzelemre vitte a maga gerillaháborúját, fél évszázaddal később bizonyára a nosztalgia vitte rá, hogy könyvet szenteljen – alighanem élete utolsó könyvét – az utolsó dél-amerikai gerillaháborúnak.
A könyv mindenesetre tanúsítja, hogy Castro életben van, amiben pedig sokan kételkedtek. De egyúttal azt is bizonyítja, hogy nincs a legjobb szellemi állapotban. A mű java részét hevenyészve egymás mellé rakott, aránytalanul összevágott dokumentumok teszik ki, olykor a szerző kommentárjaival fűszerezve.
A dokumentumok többnyire évtizedek óta ismertek, van azonban közöttük új is. 1999-ben a FARC kubai közvetítéssel tárgyalt a kolumbiai kormánnyal, és Castro most közzéteszi a kubai közvetítővel folytatott levelezésének néhány részletét. Ezekből kiderül, hogy a FARC nem törekedett megállapodásra, csak propagandacélokra használta fel a tárgyalásokat, a tűzszünetet pedig arra, hogy alaposan felfegyverkezzen. A bogotái sajtónak persze feltűnt ez a beismerés, és az ügy nem tett jót a FARC amúgy is megtépázott imázsának.
A gerillamozgalom egyre veszít népszerűségéből, mert rendszeresen emberrabláshoz folyamodik, és mert a hírek szerint részt vesz a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben. Fennmaradása attól függ, vissza tud-e szerezni valamit az elvesztett népszerűségből, vagy tovább romlik a megítélése a lakosság körében. Alvaro Uribe elnök, a jobboldal egyedüli képviselője a dél-amerikai államfők között, az utóbbi években sikeresen háborúzott a FARC ellen, és egyre mélyebbre szorítja vissza a gerillákat az őserdőbe.
Castro persze a gerillákkal rokonszenvezik, de Roque Planas szerint sokat ártott nekik, amikor nyilvánosságra hozta, hogy nem jóhiszeműen tárgyaltak a békéről. A tetejébe még azt is kifejti, hogy a forradalmár soha nem adja fel a harcot. Vagyis Kolumbiában csak akkor lesz béke, ha valamelyik fél totális győzelmet arat. Pontosan így látja Uribe elnök is, aki most arra próbálja felhasználni Castro elszólásait, hogy keresztülvigye az alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy harmadszorra is betölthesse az elnöki tisztet.