Amerikában van a polgárok legnagyobb hányada börtönben, és a fogvatartottak között messze túlreprezentáltak a feketék és a spanyol ajkúak. A társadalom a maga bűneit is ezekkel a bűnösökkel fizetteti meg.

„Amerika börtönrendszere a történelemben példa nélkül álló leviathánná nőtte ki magát. Ez mélyen el kell, hogy gondolkoztasson mindenkit, aki azt állítja magáról, hogy fontos neki a szabadság” – írja a libertárius Cato Intézet online folyóiratában Glenn Loury, aki közgazdaságtant tanít a Rhode Island-i Providence-ben működő Brown Egyetemen.

A szerző megírja, hogy Chicago fekete bőrűek lakta szegénynegyedeiben nőtt fel, sok olyan embert ismert közelről, aki csak fél lábbal állt a törvényesség talaján. Nem elfogulatlan tehát, de nem is politikai babérokra pályázik, hanem egy erkölcsi kérdést kíván felvetni. Ez pedig úgy hangzik, hogy vajon igazságos-e kitaszítással reagálni a bűnözésre. A börtönrendszer voltaképp nem is csupán büntetőjogi, hanem egyúttal szociálpolitikai intézmény: a társadalom szegénypolitikájának egyik központi eleme, melynek fő címzettjei az alacsony iskolázottságú feketék és spanyol ajkúak.

Amerika ugyanis a világ messze legelső börtönállama: a Föld lakosságának öt százalékát, a börtönlakóknak viszont egynegyedét adja. Az inflációt leszámítva rendészetre és büntetés-végrehajtásra ma négyszer annyit költenek Amerikában, mint huszonöt éve. A londoni Börtöntudományi Intézet szerint a világ 9 millió börtönlakója közül több mint kétmillió az Egyesült Államokban él. A százezer lakosra jutó foglyok számát tekintve az Egyesült Államok messze megelőzi a nyugati államokat, de még Kínát is, a maga 700-as arányszámával. (Azért Oroszország már nincs messze tőle: ott 500 fogoly jut százezer lakosra.) A feketék és a latin-amerikaiak Amerika lakosságának negyedét teszik ki, a börtönlakóknak viszont kétharmadát. Kilencven százalékuk férfi, és általában érettségi előtt kimaradtak az iskolából.

Ezen a téren a sötétebb bőrű kisebbségi polgárok hátránya nagyobb, mint bármely más társadalmi mérőszámot tekintve. Nyolcszor annyi esélyük van a börtönre, mint a fehér bőrűeknek, holott például a munkanélküliség esetében ez a hátrány csak kétszeres.

A középiskolát el nem végző fekete fiúk közül több ül börtönben, mint ahány tagja van a szakszervezetnek, s több mint ahány állami szociális juttatásban részesül. Az alacsony iskolázottságú fekete fiatalok életében mindenekelőtt a rendőrség és a börtön jelenti az államot. Felmérések szerint a hatvanas évek második felében született érettségizetlen fekete férfiaknak csaknem 60 százaléka töltött legalább egy évet börtönben harmincöt éves korára. 

A büntetés-végrehajtásnak egyedül az elzárás a célja, a rehabilitációs törekvés csak papíron létezik. És a veszélyeztetett népesség egészével is hasonló a helyzet. A többség egyszerűen távol akarja tartani magától, és ezzel olyan szociológiai környezetet teremt a nagyvárosok gettóiban, amelyek aszociális magatartásformákat termelnek ki.

A szolidaritást háttérbe szorító életmód, amely Amerikát jellemzi, maga is felelős ezekért az állapotokért, de a lakosság többsége a könnyebb megoldást választja, mindenért a bűnözőket és az őket kitermelő réteget teszi felelőssé, s ily módon felmenti magát az önvizsgálat alól.

Vagyis Amerika középosztálya egyrészt eltűri a bűntermelő gettóvilág létét, másrészt egyre növeli a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás méreteit. Vannak szép és önzetlen gesztusok, áldozatkész civil szervezetek, de a társadalom egészére inkább az önzés és az eltaszítás a jellemző. Emiatt az egykori rabszolgák társadalmi egyenrangúsítása máig torzó maradt.