A liberálisok, ha hatalomra kerülnek, előbb-utóbb riogatni kezdenek a jobboldali szélsőséges fegyveres csoportokkal, de igazi célpontjuk a demokratikus jobboldal. A konzervatív elemző az Obama-kormányzattól sem vár mást.
„A történelem azt bizonyítja, hogy minél hangosabban ítéli el a demokrata kormány a jobboldali szélsőségeket, annál könnyebb megbélyegeznie a tiszteletreméltó és erőszakmentes jobboldalt” – írja Philip Jenkins az American Conservative hasábjain.
A Pennsylvania állam egyetemén vallástudományt és történelmet oktató szerző egyenesen nélkülözhetetlennek tekinti a modern amerikai történelem megértéséhez a jobboldalellenes konspirációs elméletek ismeretét. A liberálisok már Roosevelt elnöksége alatt is eredményesen alkalmazták ezt a fegyvert. A válság idején csakugyan elszaporodtak az európai fasiszta mozgalmakat utánzó szélsőséges csoportok, s köreikben valóban dívott az erőszak kultusza, sőt, félkatonai kiképzést is kaptak. Némelyik egyenesen terrorcselekményeket is tervezett.
De Jenkins szerint valódi veszélyességükön messze túlmutató kampány indult ellenük. 1938 és 1941 között a lapok úgy mutatták be őket, mintha Amerikát a tengelyhatalmak helyi embereinek fegyveres puccsa fenyegetné. Holott a csoportok összesített létszáma legfeljebb ezrekben volt mérhető. A baloldal Roosevelt elnök politikájának, később pedig a második világháborúba való bekapcsolódásnak minden ellenfelét úgy állította be, hogy „a polgári felszín mögött fasiszta kém, rasszista lincselő és rohamosztagos rejtőzik”. 1941-re a vádak hatására a háborúellenes „Amerika minden előtt” mozgalomból alig maradt valami.
Azóta további két demokrata kormány alatt bontakozott ki hasonló jellegű riogató kampány. Az 1964-es elnökválasztások idején Barry Goldwater volt egy ilyen kampány szenvedő alanya. Rasszistának és szélsőségesnek bélyegezték, pedig semmi köze nem volt a csakugyan létező szélsőségesekhez, a John Burch társasághoz és a fegyveres csoportokba szerveződő Minutemenhez.
Legutóbb Bill Clinton elnöksége idején tapasztalhattunk efféle kampányt, 1995-ben, amikor egy szélsőjobboldali merénylő bombát robbantott Oklahomában. Akkoriban az úgynevezett állampolgári milíciák százezrével vonzották a férfiakat. Timothy McVeighnek, a merénylőnek azonban semmi köze sem volt hozzájuk. A sajtó mindenesetre olyan képet festett a helyzetről, mintha nácik, skinheadek és obsitos katonák fenyegetnék Amerika biztonságát. Clinton jobboldali ellenfeleit azzal vádolták, hogy összeszűrik a levet a szélsőségesekkel, és ideológiai munícióval látják el őket – írja Jenkins. Néhány tűzesetet úgy állítottak be a televíziók, mintha fehér szélsőségesek ki akarnák pusztítani a fekete bőrűek templomait.
A szélsőjobboldali csoportok azóta sem tűntek el az ország térképéről, még a Minutemen név is tovább él. A Clinton-kormányzat számos munkatársa most Obama körül dolgozik, s az új elnök bőrszíne hihetővé teheti az újabb antirasszista hisztériakeltést. De nem csupán a kormánynak állhat érdekében egy újabb kampány elindítása, ha úgy érzi, hogy így lejárathatja ellenfeleit. A rendfenntartó erők rendszerint szeretnék bővíteni jogkörüket, és ehhez jól jöhet a terrorveszély eltúlzása.
Végül a baloldali színezetű emberjogi, rasszista-ellenes szervezetek is hajlamosak a nem létező fasiszta veszély ellen mozgósítani. Jenkins nem vonja kétségbe őszinteségüket, mindenesetre megállapítja, hogy ha nincs szélsőjobboldali veszély, akkor ezek a csoportok majd találnak, mert ettől válnak igazán fontossá a média és az adakozók szemében.