A nagyvállalatok által indított költséges kártérítési perek tovább ronthatják a gazdasági válság miatt amúgy is a csőd szélén álló újságok helyzetét. Félő, hogy ha minduntalan perektől kell tartaniuk, a lapok leszoknak a tényfeltáró riportokról.
„A brit rágalmazási törvények rendkívüli hatalmat adnak a panaszos magánszemélyek és nagyvállalatok kezébe” – írja Alan Rusbridger, a Guardian szerkesztője a New York Review of Booksban.
Tavaly tavasszal a Tesco rágalmazásért pert indított a Guardian ellen, mert a lap egy tényfeltáró riportjában azt állította, hogy a brit áruházlánc offshore cégeken keresztüli tranzakciókkal több millió fontnyi adó megfizetését kerülte el. A cikket két tapasztalt újságíró jegyezte, egyiküknek ráadásul könyvelői végzettsége is van. A bonyolult offshore-tranzakciók útvesztőjében azonban még ők is eltévedtek: a Tescóval szembeni vádak többsége alaptalan volt. A lap is elismerte, hogy a Tesco nem nyereségadó, hanem ingatlanok értékesítésével kapcsolatos illetékek megfizetését kerülte ki az offshore cégek – legális – közbeiktatásával. A Guardian két helyreigazítást közölt, a Tesco azonban nem állt el a pertől.
A brit rágalmazási törvény rendkívül szigorú. Tavaly nyáron az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága is úgy foglalt állást, hogy a szigetország szabályai korlátozzák a szólásszabadságot. Az Independent a jelentés kapcsán felhívta rá a figyelmet, hogy a brit törvények szigorát kihasználva egyre több tehetős híresség és üzletember kezdeményez pert rágalmazási ügyben brit bíróságoknál. A becsületsértési törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a Nagy-Britannia területén megvásárolható, de külföldi kiadóknál megjelent könyvek és külföldi lapok szerzői ellen bárki eljárást indítson. Rachel Ehrenfeld amerikai tudóst könyvében tett állításaiért egy gazdag szaúdi család perelte be Londonban rágalmazásért. Ehrenfeld könyvéből Nagy-Britanniában mindössze 23 példányt rendeltek az interneten. Nagy-Britanniában indított becsületsértési eljárást Borisz Berezovszkij is. Az orosz milliárdos az amerikai Forbes magazint perelte be, amiért őt csalónak nevezte. A Forbes magazinnak mindössze tizenhárom brit előfizetője van.
Rusbridger arra hívja fel a figyelmet, hogy a tényfeltáró újságírás rendkívül időigényes és nagy szakértelmet igénylő feladat, és szinte elkerülhetetlen, hogy az adócsalással kapcsolatos írások időnként alaptalan állításokat is tartalmazzanak. A napilapok csak úgy vehetnék elejét a pereknek, ha a cikkek közlése előtt adó- és könyvelési tanácsadókkal is egyeztetnék a tényfeltáró riportok állításait. Ez azonban több tízezer dollárba kerülne, ráadásul azok a tanácsadók, akik segíthetnének, általában a másik oldal, az adóelkerüléssel vádolt nagyvállalatok és milliomosok alkalmazásában is állnak.
A Tesco és a Guardian pere végül a napilap pürroszi győzelmével zárult. Az áruházlánc jogászai hosszas egyeztetés és békéltetés után belátták, hogy nincs esélyük a győzelemre, s egy harmadik helyreigazítás közlését kérték. A peren kívüli megegyezés részeként a Guardian a Tesco által kiválasztott jótékonysági szervezetnek adott egy jelentősebb összeget. Arról azonban továbbra sincs megegyezés, hogy a perrel kapcsolatos költségeket – az ügyvédek és a tanácsadók tiszteletíjait – hogyan osztják meg. Márpedig a Guardian is több mint félmillió dollárnyi számlát halmozott fel, és a Tesco kiadásai minden bizonnyal még magasabbak voltak.
A gazdasági válság miatt amúgy is a csőd szélén álló lapok nemigen engedhetik meg maguknak a több százezer dolláros pereskedést – figyelmeztet Rusbridger. „Aligha férhet hozzá kétség, hogy a nagyvállalatok agresszív és költséges perei eltántorítják a lapokat a bonyolult pénzügyi visszaélésék leleplezésétől, pedig talán éppen most lenne a legnagyobb szükség az efféle tényfeltáró riportokra.”