Barack Obama eredeti terve, az egységes állami egészségbiztosítás túl sok magánérdeket sértene. Ez már a negyedik progresszív terv, amelynek megvalósítását az új elnök későbbre halasztja.

„Ha minden így megy tovább, még az idén megszületik ugyan az általános egészségügyi ellátásról szóló törvény, és a politikusok, közöttük elnökünk is nagy előrelépésnek fogják minősíteni, valójában azonban oldalazó lépés lesz az” – írja a Salon magazinban Robert Reich professzor, a Clinton kormány hajdani munkaügyi minisztere.

Mint a Metazinban is olvasható volt, Obama elnök több területen is jobbnak látta visszakozni a baloldali választási ígéretekhez képest. A guantánamói fogolytábor bezárása nem halad az eredetileg elképzelt sebességgel. A melegek katonai szolgálatának engedélyezése, a mai szemérmes-képmutató gyakorlat megváltoztatása várat magára. Az abortusz liberalizálását sem tűzik napirendre.

Amerika egyre többet költ egészségügyre, miközben egészségügyi mutatói rosszabbak Kanada vagy Franciaország adatainál. Mint a Metazin évek óta rendszeresen beszámol róla, ebből a baloldal arra következtet, hogy a magánbiztosítókra épülő amerikai rendszer kevésbé hatékony az egybiztosítós állami rendszereknél. Progresszív körök emiatt évek óta követelik az egybiztosítós rendszer bevezetését. Konzervatív elemzők szerint a kanadai vagy a francia rendszer azért olcsóbb, mert várólistát tart fenn, s ezzel a betegek egy részét átirányítja a magánszférába. A jobboldal azt hangsúlyozza, hogy az állami rendszerben a beteg és az orvos egyaránt a minél átfogóbb szolgáltatásban érdekelt, és ezért csak nagyon költséges ellenőrzéssel lehet féken tartani a kiadásokat.

A baloldal viszont azzal érvel, hogy a magánbiztosítók rengeteget költenek reklámra, valamint a problémamentes, ezért olcsó ügyfelek megnyerésére. Ezzel szemben igyekeznek távol tartani az idősebb és betegebb ügyfeleket, vagy legalább is magasabb díjat kérnek tőlük. Ráadásul minden megtakarított dollár a profitjukat növeli, ezért nem érdekeltek a lehető legjobb ellátásban.

Ezeket az érveket Reich is felsorakoztatja, és utal arra is, hogy az egybiztosítós rendszer sokkal jobb pozícióból tárgyal a gyógyszergyártókkal, mint a sok-sok magánbiztosító egyenként, vagyis le tudja szorítani a gyógyszerárakat. Arról nem is szólva, hogy negyvenmilliónál is több amerikainak a magánbiztosítós rendszerben semmilyen egészségbiztosítása nincs.

A baloldali álláspontot természetesen Barack Obama is magáévá tette, és választási kampányában megígérte az egybiztosítós rendszer bevezetését. Reich most arról számol be, hogy újabban egybiztosítós rendszerről már szó sincs a tervek között. A gyógyszergyárak és a magánbiztosítók sikeresen lobbiztak ellene a törvényhozásban. Pedig a baloldaliak beérnék azzal is, ha az állami biztosítás nem kötelező, hanem választható lenne. De erre sincs remény. Jövőre már törvényhozási választások lesznek, addig Obama nem akarja elhúzni a dolgot, rövid távon viszont csak látszatmegoldásra van esélye. Az egyik változat szerint regionális állami biztosítókat alakítanának. Reich úgy véli, hogy a széttagolt kis biztosítók nem tudnának jó árakat kialkudni a gyógyszergyáraktól. A másik változat úgy szól, hogy államonként állítanak fel köztulajdonban lévő biztosítókat. Ez ellen Reichnek az a kifogása, hogy a nagy cégek már tudják, hogyan kell korrumpálni az államok vezetőit, s az új rendszerben zavartalanul érvényesíthetnék ebbéli tapasztalataikat.

A szárnyuk szegett egészségügyi reformoknak azonban hagyománya van. Az ifjabb Bush elnök például átfogó biztosítást ígért az időseknek, de végül, mint a Metazinban olvasható volt, éppen azoknak nem jár támogatás a gyógyszer árához, akiknek a legnagyobb szükségük volna rá.