Oroszország attól tart, hogy az Európai Unió ellene akarja fordítani a többi szovjet utódállamot. A moszkvai politikus szerint, ha az Unió keleti partnerségi programjának csakugyan ez a célja, akkor mindenki rosszul jár.

„A posztszovjet térség két válsága, a grúz provokáció és az ukrajnai gázblokád nyomán az Európai Unió úgy érezte, cselekednie kell. Tagságot nem lett volna reális ajánlania a szóban forgó országoknak, így született meg a Keleti Partnerség gondolata. Csakhogy ezzel az Európai Unió cselekvőképességének politikai és fizikai határaihoz érkezett” – elemzi a helyzetet a moszkvai Izvesztyijában Konsztantyin Koszacsov, a Duma Külügyi Bizottságának elnöke.

A gazdasági válság megmutatta, hogy az Uniónak az új tagállamokkal is éppen elég baja van, a további bővítés nem volna népszerű. De a partnerségre csábított országok vajon meddig elégszenek meg az előszobáztatással? Kivált, mivel ezzel igen szerény összeg jár, ahhoz képest például, hogy Oroszország mekkora támogatást nyújt Kirgíziának. Cserében az Unió elvárja, hogy a partnerországok a Független Államok Közösségének rovására alakítsák át kereskedelmi rendszerüket. (Itt a szerző nyilván a vámkorlátok lebontására gondol.)

Igen ám, de ha Oroszországot kihagyják ebből az együttműködésből, az visszavezet az elmúlt évszázad megosztottságához. Belaruszt például választás elé állították: ha a Grúziától elszakadó Abházia és Dél-Oszétia elismerése mellett dönt, akkor nem vehet részt a partnerségben. (Belarusz a partnerséget választotta, Moszkva neheztelését kiváltva.)

Moszkva nélkül azonban képtelenség a kelet-nyugati együttműködés. Sőt, Moszkvát már az előkészítésbe is be kell vonni, különben a létrejövő programok csak csonkán lehetnek európaiak. Elfogadhatatlan az is, hogy csupán Oroszország egyes részeit vonják be az együttműködésbe: például a Kalinyingrádi Körzetet.

Oroszország éppen a Keleti Partnerség kapcsán tartott habarovszki csúcstalálkozón hozta az Unió vezetőinek tudomására, hogy nem fogja ratifikálni az Európai Energiachartát. Az egyezményhez az elmúlt másfél évtizedben ötven ország csatlakozott, Oroszország is aláírta, de nem ratifikálta. Az Izvesztyijában Dmitrij Orlov ezt úgy értelmezi, hogy Moszkva felmondta a megállapodást, mert az kötelezte, hogy a nyugatiak rendelkezésére bocsássa olaj- és gázvezeték-hálózatát, de cserében nem adott semmit (dehogynem: szállítási díjat). Moszkva új megállapodást sürget, és Orlov szerint a Nyugatnak be kell látnia, hogy újra kell tárgyalnia a dolgot Oroszországgal. (Egyelőre nem látja be: az illetékes biztos azt mondta, hogy a Charta addig marad hatályban, amíg a részes államok át nem írják.)

Oroszország külön is neheztel az Unióra, amiért lovat ad az oroszellenes ukrán ambíciók alá. A cikkíró szerint az EU azt szeretné, ha Oroszország az ukrajnai tározókig kiépítené az új gázvezetéket, hogy aztán a nyugati export külön útvonalon haladhasson. Ez valóban szükséges beruházás, de közösen kellene finanszírozni. Oroszország nem garantálhatja egyedül a fizetésképtelen Ukrajnán keresztül haladó gázszállításokat. De azt sem fogadhatja el, hogy a gázt szállító Oroszországot kihagyják az ukrán gázvezeték-hálózat korszerűsítéséből. Az volna a megoldás, hogy az Unió és Oroszország közösen nyújtson hitelt Ukrajnának. „Hazánk részvétele kategorikus imperatívusz” – írja Orlov, s hozzáfűzi, hogy különben senki sem garantálhatja az újabb és újabb gázszállítási válságok elkerülését.