A gazdasági válság miatt kezd háttérbe szorulni az elmúlt években divatos környezettudatos gondolkozás. Azért a haladó értelmiség továbbra is tüntetően gyakorolja a zöld életmód elemeit, de ez inkább státusszimbólum, semmint környezetvédelem.
„Az utópikus környezetvédő ideológia mindig is gyógyírt ígért az embernek a modernitással járó elidegenedésre. Divatjának felfelé ívelő szakaszaiban egyre több amerikait kerített hatalmába az a kettős érzelem, hogy az emberi civilizáció hamarosan összeomolhat, illetve, hogy csak a tudatunkat kell alaposan megváltoztatnunk, s máris meggyógyíthatjuk önmagunkat, a társadalmat és bolygónkat” – elmélkedik a New Republicban Ted Nordhaus és Michael Shellenberger. A szerzőpárosnak könyve jelent meg a témáról, Az áttörés; Miért nem bízható a Föld megmentése a környezetvédőkre címmel.
A legújabb környezetvédelmi hullám 2006-ban indult, amikor bemutatták Al Gore volt alelnök filmjét a globális felmelegedésről. Nagyvállalatok fogadták meg, hogy nem fogyasztanak többé széndioxidot kibocsátó energiát, a képes magazinok zöld különszámokat jelentettek meg, a franciák lejjebb csavarták az Eiffel-torony kivilágítását, a nagy olajcégek lázasan kezdtek a zöld energiatechnológiára költeni. A felső-középosztály tagjai a jegesmedvék kipusztulását vizionálták masszőrjeiknek, és újrafeldolgozható műanyagpalackok után kutattak munkatársaik szemétkosarában.
Csakhogy a gazdasági válság kipukkasztotta a zöld léggömböt. A tavalyi 56 százalék helyett már csak az amerikaiak 41 százaléka tekinti prioritásnak a környezetvédelmet. És negyed század óta először több amerikai venne vissza a környezetvédelemből, ha ezzel a növekedést serkenthetné, mint fordítva. Több energiaipari óriás bejelentette, hogy leállítja a napenergia és a szélenergia terén megkezdett költséges beruházásait. A törvényhozásban is alábbhagyott az alternatív energiák iránti lelkesedés, és az amerikai honatyák lehetővé tették a part menti olajkincs feltárását. Azért a Föld Napját akkurátusan megünnepelték, és ha felvizezett formában is, mégiscsak hamarosan elfogadtatik a széndioxid-kibocsátást maximáló törvény. Csakhogy a környezetbarát tudatosság, mint kulturális jelenség, megtorpant.
Nem először, hiszen népszerűsége mindig is hullámokban jelentkezett. A liberális, baloldali értelmiségnek szüksége volt közös identitást kifejező ideológiára, amikor a háborúellenes mozgalmak elcsitultak. Az értelmiség egyre önpusztítóbb életet él, többet dolgozik, mint a kétkezi munkások, és messzebb lakik a munkahelyétől. A családjával egyre kevesebb időt tölt. Igaz, egyre többet keres, viszont egyre több mindenért fizet is, a magániskolától a palackozott vízig. Sokan hibrid hajtású autót vesznek, sőt, kertjükben zöldséget termesztenek, de a szociológusoknak elmondják, hogy elsősorban azért, mert ezzel demonstrálják, hova tartoznak.
A környezetvédő értelmiségiek azért követelnek önmegtartóztatást és technológia-váltást, mert a mai technológiával a Föld nem lesz képes hétmilliárd embert eltartani. Viszont ők maguk nem mondanak le a mai technológia előnyeiről, legfeljebb igen jelképes mértékben (például alacsony fogyasztású villanyégőket vesznek). „Az utópista mozgalmaknak megvan az az erényük, hogy egy jobb világról álmodnak. De megvan az a hibájuk is, hogy látszatcselekvésbe menekülnek a problémák elől, és nem vesznek tudomást bizonyos realitásokról. Emiatt keletkeznek a híres buborékok: a környezetvédelmiek és a pénzügyiek egyaránt.”