A BRIC-csoport országai, Brazília, Oroszország, India és Kína egyetlen dologban hasonlítanak egymásra: kiszorultak a vezető nagyhatalmak belső köréből, pedig ott volna a helyük. Ha összefognak, többet fognak számítani, mint ma, egyenként.

„A BRIC egyáltalán nem konfrontációs vagy Nyugat-ellenes szövetség kíván lenni, a nyugati tájékoztatás azonban gyakran ilyennek láttatja, és nem kétséges, hogy az Egyesült Államok a kerékkötője lesz” – írja Vjacseszlav Nyikonov befolyásos politológus a moszkvai Izvesztyijában.

Jekatyerinburgban, a négy ország első hivatalos csúcstalálkozóján a moszkvai elemző szerint új szervezet jött létre, holott erről a hivatalos közlemények nem szólnak. Ő azonban úgy látja, hogy ezután majd intézményesíteni fogják a négy állam kapcsolatrendszerét. Közös bizottságokat hoznak létre fontos miniszterek részvételével, és kutatóapparátusokat állítanak az együttműködés szolgálatába. A cél azonban nem annyira a négyük között fennálló kapcsolatrendszer erősítése, mert ez nagyjából kétoldalú alapokon is megoldható. A négyek fő közös érdeke az volna, hogy nagyobb szavuk legyen a világ dolgainak alakításában.

Nyikonov emlékeztet rá, hogy négyen együtt a szárazföldek több mint negyedét foglalják el, s a föld lakosságának több mint negyven százalékát adják. A világ arany- és valutatartalékának negyven százaléka van a kezükben, s ők állítják elő az összesített bruttó hazai termék csaknem egynegyedét (vásárlóerő-paritáson számolva). A világ ügyeit oly sokban eldöntő csoportosulásoknak azonban mégis a margójára szorultak. Ettől lettek egymás természetes szövetségesei.

Mert egyébként igen sokban különböznek egymástól, s távolról sem alkotnak olyan egységet, mint például az Európai Unió országai. Ráadásul kereskedelmi kapcsolataik sokkal inkább a Nyugathoz kötik őket, mint egymáshoz. Ámde a közös érdeken kívül van egy közös vonásuk is: egyiküknek sem szokása, hogy egymás vagy kívülálló országok belügyeibe beavatkozzék. Náluk első a nemzetközi jog, és eszükben sincs másokra rátukmálni a maguk rendszerét, még csak népszerűsíteni sem akarják, mert hiszen a rendszer megválasztása minden nép szent és elidegeníthetetlen joga.

A Metazinban is olvasható volt, hogy Kína csakugyan minden kellemetlenkedés nélkül működik együtt tömeggyilkos afrikai rezsimekkel, miközben a nyugatiaknak ilyen dolgokban el kell számolniuk a hazai közvélemény előtt. Hasonló gondjai Oroszországnak sincsenek. De persze Nyikonov nem erre utal, valószínűleg inkább a kínai belpolitikának szól ez a toleráns üzenet, s egyben az orosz kormányt érő bírálatokat hivatott visszaverni. A moszkvai kommentátor arra is utal, hogy a négyek a viták békés rendezésének hívei, ami úgy is fordítható, hogy Amerikának talán nem tetszik az orosz belpolitika struktúrája, viszont Irak ellen nem Oroszország indított háborút.

A négy ország közötti, ma áthidalhatatlannak látszó gazdasági, eszmei és politikai távolság Nyikonov szerint előny. Mert a négyek szinte mindent képviselnek, ami a világon létezik. És ha valamiben meg tudnak egyezni, az a többiek számára is alighanem elfogadható. Erre a megegyezésre pedig az az egyre világosabb felismerés sarkallja őket, hogy ha összefognak, „új nemzetközi gazdasági és politikai architektúrát képesek létrehozni”. Ez pedig nem más, mint egy többpólusú világrend.

Nem katonai, politikai szövetségről van szó, csupán egyfajta klubról. Legalább is belátható időn belül ennek van realitása. „A négy állam egymás nélkül is képes létezni. De felismerik, hogy külön-külön rosszabbul menne soruk, mint együtt.”