A választási csalás miatt utcára vonuló iráni ellenzék az internet és a mobiltelefon segítségével szervezi a tiltakozást. De a kormány sem alszik: a modern technika adta lehetőségeket kihasználva igyekszik ellehetetleníteni az ellenzéket.

„A digitális disztópia egyelőre nem vált valóra. Az internet nem az elnyomás, hanem épp ellenkezőleg, az állami cenzúra kijátszásának eszközévé vált” – írja John Gapper, a Financial Times kolumnistája az iráni forradalom kapcsán.

Gapper emlékeztet rá, hogy a modern technikát sokáig a cenzúra, a megfigyelés és az elnyomás eszközének tartották. A mindenkit megfigyeltté tevő technika nem teljesen új ötlet. Jeremy Bentham angol filozófus már a 18. század végén olyan épületet tervezett, amelynek minden cellájából rálátás nyílt az összes többire. A cél az volt, hogy a lakók folyamatosan megfigyeltnek érezzék magukat. A benthami Panoptikum a leghatékonyabb börtön terve volt.

A huszadik században sokan attól tartottak, hogy a modern telekommunikációs eszközök rendkívüli fegyvert adnak az állampolgárokat ellenőrizni és elnyomni vágyó rezsimek kezébe. A technológiával kapcsolatos disztópiák legismertebbje George Orwell 1984 című regénye, amelyben a Nagy Testvér a televízió hálózatán keresztül mindenkit megfigyelés alatt tart.

Az iráni forradalom azonban megmutatta, hogy a modern technikát könnyen az elnyomók ellen lehet fordítani. A választási csalás miatt az utcára vonuló ellenzék a Twitter nevű, mobiltelefonon keresztül frissíthető miniblog segítségével szervezte a demonstrációkat, a rendőri brutalitásról készült mobiltelefonos felvételek pedig bejárták a médiát.

A teheráni események hatására a sajtót ismét elárasztotta a modern technológiával kapcsolatos optimista jóslatok özöne. Hiába irányítja a kormány kézi vezérléssel a napilapokat, a televíziót és a rádiót, a mobiltelefont és az internetet nem nagyon tudja cenzúrázni – írta a New York Times. A Los Angeles Times egyik kolumnistája kijelentette, hogy a diktatúrák sem tudnak mit kezdeni a demokrácia terjedését megállíthatatlanná tevő internetes médiával. Timothy Garton Ash tekintélyes brit történész nagy elragadtatásában egyenesen úgy fogalmazott, hogy „a modern forradalmakban a Twitter fontosabb, mint a páncél”, és reményét fejezte ki, hogy a digitális Dávid legyőzheti a teokratikus Góliátot.

Gapper is úgy látja,  hogy a modern technika egyelőre valóban inkább az állami cenzúrát kijátszani vágyó reformer ellenzéket segítette Iránban. De a túlzott optimizmust ennek ellenére sem látja sokkal megalapozottabbnak az orwelli disztópiánál.

„A technológia semleges: a Twitter hatalmat ad a tüntetők kezébe, később viszont a kormány is felhasználhatja ellenük. Az interneten tudósító twitterezők ugyanis azonosíthatók.”

A Brookings Institution beszámolója szerint az iráni kormány már több számítógépet és mobiltelefont is lefoglalt, nyilván azért, hogy letartóztathassa a nemkívánatos tudósítások és felvételek készítőit.

Sőt, felismerve az internet nyújtotta lehetőségeket, Ahmadinezsád hívei álhíreket kezdtek terjeszteni a Twitteren, hogy összezavarják az ellenzéket.