Az olasz jobboldal fölényes győzelmet aratott a részleges tartományi választásokon, pedig vezérének, Berlusconi miniszterelnöknek botrányos magánéletét a kampányban mindvégig éles támadások érték. A baloldali lap súlyosnak tartja, hogy az erkölcs nem számít.

„Ha a vezetőt a siker egyedül is legitimálja, és sem a politikusok, sem a polgárok nem érzik, hogy morális mércének is meg kell felelnie, az a hanyatlás jele” – írja a római La Repubblicában Carlo Galli, a bolognai egyetem politikai eszmetörténet tanára.

Galli le sem írja Silvio Berlusconi miniszterelnök nevét, de a lap olvasói előtt nem lehet kétséges, hogy kiről szól a mese. A kormányfő barátai gyakran panaszkodnak a La Repubblicára, mondván, hogy a baloldali liberális lap fő profilja a miniszterelnök személyének támadása. Az utóbbi hónapokban azonban az egész sajtó tele volt  Berlusconi és fiatal táncosnők, modellek kapcsolataival, továbbá ettől nem teljesen függetlenül azzal, hogy felesége beadta a válókeresetet. A magántelevíziókban ezekről a botrányokról nem esik szó, pedig amúgy meglehetős érdeklődést tanúsítanak az ismert emberek magánélete iránt. De kíváncsiságuk mindjárt alábbhagy, ha az illető közszereplő egyúttal a csatorna tulajdonosa is. Márpedig a magántévék java Berlusconi médiabirodalmához, a Mediasethez tartozik.

Más a helyzet az állami televízióval, illetve éppen hogy mégsem egészen más. A La Repubblica vezércikkben nevezi szégyenteljesnek, hogy az állami tévéhíradó a választási kampányban mindvégig elhallgatta a miniszterelnök „háremügyeit”.  A tévéhíradó vadonatúj főszerkesztője a választás után magyarázta meg, hogy nem tartotta volna korrektnek ilyen magánügyekkel traktálni a közönséget. (A jobboldal tavaly nyerte meg a parlamenti választást, és egy egész évet várt, de végül is még a helyhatósági választások előtt kiszorította a tévéhíradó előző főszerkesztőjét, akit a baloldal neveztetett ki – 2006-os választási győzelme után alig pár hónappal.)

Ennek ellenére Galli professzor nem gondolja, hogy a közönség ne tudta volna, miféle ifjú hölgyekből álló (fizetett) vendégsereget szokott fogadni a miniszterelnök római és szardíniai rezidenciáján. Éppen azt tekinti jellemzőnek, hogy ennek a tudásnak nincs politikai következménye.

Valamikor réges-régen magától értetődött, hogy a fejedelemnek erkölcsösnek kell lennie. Egyenesnek, becsületesnek, igazságosnak, nagylelkűnek. A magánéleti erények nem különböztek a közéletiektől. Amikor a magánéleti romlottság mégis elburjánzott, az egész birodalom indult hanyatlásnak. Az újkorban mindez megváltozott. Machiavelli óta a politikában a biztonság, a hatalom és a dicsőség az érték. És ez az érték a hagyományos erkölcsbe ütköző magatartás révén valósítható meg. Ha pedig a siker a fő követelmény, akkor a magánélet erkölcse már nem oly fontos.

Galli szerint a katolikus egyház elvben az erkölcsöt tekinti a hatalom alapjának, mégis megalkudott ezzel az állásponttal. A protestáns világban viszont, kivált a kálvinistáknál, alapelv volt a vezetők romlottsága elleni harc. Az eredmény gyakran képmutatás és hamisság lett, mégsem mellékes, hogy a közerkölcsben ott volt a követelmény, hogy a hatalmasok kötelesek becsületes magatartást tanúsítani. Az Egyesült Államok polgárai is jogot formálnak rá, hogy országukat ne romlott politikusok kormányozzák.

Az európai liberális hagyomány szemében ez többé-kevésbé erkölcscsősz magatartásnak számít. Mert az erkölcsöt itt is fontosnak tartják a magánéletben, de a politikában a törvény tiszteletét várják el a résztvevőktől, a magánszférába nem szólnak bele.

Csakhogy nem lehet életerős és életképes az a demokrácia, amelyet törvénytisztelő, de erkölcsileg velejükig romlott emberek alkotnak. Ugyanígy elképzelhetetlen, hogy valaki nagy államférfi legyen, ha radikálisan és rendszeresen erkölcstelen magánéletet él. A liberális demokrácia csak akkor tud rendeltetésszerűen működni, ha nem rendeli az erkölcsöt és a politikát egymás fölé, de azt sem engedi meg, hogy a kettő teljesen elszakadjon egymástól. Az arányt nehéz pontosan meghatározni, de az biztos, hogy a moralizmus és a cinizmus egyaránt kerülendő. Ha a politikusok és az állampolgárok ezt nem érzik, akkor baj van.