Kik lázadoznak Iránban Ahmadinezsád elnök ellen? Az aranyifjak vagy a vesztes ifjúság? És mi köze mindennek az izraeli–palesztin viszályhoz? Egy palesztin és egy iráni elemző vitája.

„A reformokhoz csatlakozó fiatalok, kivált a középosztálybeliek, olyan kifogásokat emelnek a rendszer ellen, amelyek erősen emlékeztetnek a kelet-európai fiatalok panaszaira, akik úgy érezték, hogy a kommunista rendszer megtagadja tőlük az egyéni és személyes szabadságot, s megakadályozza, hogy maguk válasszák meg életformájukat, s a nyugati életforma mellett dönthessenek” – írja Azmi Bisara, az izraeli törvényhozás palesztin képviselője a kairói Al-Ahramban.

Mint ebből már kivehető, Bisara a nyugati életformáról és a középosztályról egyaránt elég rossz véleménnyel van, de azért az iráni rendszert is csak módjával veszi védelmébe. Elismeri, hogy totalitárius rezsimről van szó, mert ideológiájával az élet minden területét át akarja itatni, továbbá papsága és fegyveres testületei az egész országot behálózzák. Csakhogy az a bizonyos ideológia nem valamilyen mesterséges, felülről a társadalomra erőltetett tákolmány, hanem eleven vallás, amelyet az irániak elfogadnak.

A választási rendszert Bisara olyan eszmefuttatás kíséretében elemzi, amely az idősebb magyar olvasó fülének meglehetősen ismerősen csenghet: Irán alig marad el az Egyesült Államoktól: gyakorlatilag kétpártrendszer van, igaz, csupán a rezsim korlátain belül, de ez Amerikában is így van, csak ott ezt piaci manipulációval érik el.

Ahmadinezsád elnököt tévesen nevezik konzervatívnak Nyugaton. Ő 2005-ben, az előző elnökválasztáson éppen a konzervatívok korruptsága ellen lépett fel. A középosztálybeli fiatalok, akik ellene lázadnak, a nyugati fogyasztói társadalom javainak élvezetére vágynak, és ezért szegődnek a korrupt gazdagok mellé. A szegény többség ma is mellette áll.

Bisara azt ajánlja az iráni vezetőknek, hogy fogjanak össze a korrupt konzervatívok ellen a reformista baloldallal, mert ha csak az elnyomás politikáját folytatják, akkor hamarosan új, még nagyobb kihívásokkal találják magukat szembe.

Hamid Dabashi Amerikában tanító iráni politológus, ugyancsak az Al-Ahram hasábjain kiemelkedően jó elemzésnek minősíti Bisara cikkét, de Ahmadinezsád szerepét egészen másként értékeli. Szerinte nem a lázadók, hanem Ahmadinezsád képviseli a középosztálybeli fiatalságot. Mögötte állnak azok a százezrek, akik nem kerülnek be az egyetemre, és a különféle fegyveres testületekben és félkatonai szervezetekben találnak megélhetést. Ők megnősülhetnek, családot alapíthatnak. Nem úgy a diplomás nők és férfiak, akiknek hetven százaléka munkanélküli, s akik ily módon aligha nevezhetők középosztálynak. Ahmadinezsád pedig nem a szegények képviselője, hanem klasszikus lumpenpolitikus.

Bisara írása lényegében azt sugallja, hogy a keletiek, köztük az arabok csak ilyen szűklátókörű és rögeszmés sarlatánokat képesek kitermelni vezetőnek. Damashi szerint ez a kép nagyon is megfelel Izrael elképzeléseinek, és ily módon hozzájárul a palesztin ügy megoldatlanságához. „Pedig az utókor kedvéért igazán többre tarthatnánk magunkat.”