Ahhoz képest, hogy a baloldali sztárfilozófus szerint a francia szocialista párt halott, föltűnően nagy a tülekedés a párt élén. A főtitkár asszony kihívója a szocialista jelzőt is elhagyná a párt nevéből, ő viszont távozásra szólítja fel ellenfelét.

 „A Szocialista Párt ma már a világon senki reményeit nem testesíti meg” – állapítja meg Bernard-Henry Lévy filozófus a Journal de Dimanche-nak adott interjújában. Márpedig a baloldali politikai szervezeteknek az volna a rendeltetésük, hogy képviseljék a pozitív változás reményét.

Lévy mindig is baloldalinak mondta magát, s a francia új filozófusok közé tartozott, akik a hetvenes évek közepén azt követelték, hogy a nyugati baloldal forduljon szembe a kommunizmussal. 2007-ben, a köztársasági elnökválasztási kampányban Ségolène Royal szocialista elnökjelölt tanácsadója volt, de a legutóbbi europarlamenti választáson „már csak megszokásból, hit nélkül” szavazott a szocialistákra, s közben „olyan érzése volt, mintha egy holttestbe akarna életet lehelni”. És valóban, Martine Aubry pártfőtitkár „egy halottasház portása, s ezt a házat le kell rombolni”.

Ma a szocialista párt az út végére ért. Olyan helyzetben van, mint a hetvenes években volt a kommunista párt: akkor derült ki, hogy a szovjet modellbe vetett hitre nem alapozható tovább a politikája. Ma a szocialisták nem tudják, milyen irányba és hogyan kellene változtatniuk a világ dolgainak állásán. Márpedig e nélkül nincs politika.

Lévy egyetért Manuel Valls szocialista politikussal abban, hogy a hagyományos baloldali politizálással le kell számolni, s ennek jegyében meg kell változtatni a párt nevét. Amióta világos, hogy a kapitalizmuson túli társadalom álma nem valósítható meg, a szocialisták csak egyhelyben topognak.

Manuel Valls, Évry városka polgármestere bejelentette, hogy 2012-ben indulni szeretne a köztársasági elnöki posztért, és ezzel kihívást intézett Martine Aubry ellen. Sürgeti, hogy amerikai mintára előválasztásokat tartsanak, nehogy a pártapparátus belső alkuiban dőljön el, ki lesz a jelölt. Egyúttal közölte, hogy le kell számolni a régi vágású baloldali politizálással, mert az nem válaszol a modern kor kérdéseire. Aubry asszony erre felszólította, hogy lépjen ki a pártból.

A rendreutasítás tovább fokozta a zavart a párt soraiban, Lévy erről azt mondta a Journal de Dimanche-nak, hogy „káplármódszerekkel” sohasem fog megújulni a szocialista párt.

Valls természetesen nem akar kilépni, és a Financial Times hasábjain kifejti, mit ért megújuláson. A kapitalizmus dühödt ostorozásánál jóval többet érne, ha a párt belátná, hogy ezen a rendszeren belül kell a társadalmi igazságosság útjait keresni. Valls igazságosságról beszél, nem egyenlőségről, mert, mint írja, arról bebizonyosodott, hogy nem megvalósítható.

„A ’szocializmus’ kifejezés a tizenkilencedik század öröksége, s ez a szó az egyik legfőbb oka annak, hogy a pártnak zavaros az identitásképe. A párt nevét tehát meg kell változtatni, de Valls egyelőre még nem tudja, mi legyen majd az új név.

A kérdés az Európai Parlamentben is felmerült, miután az olasz baloldal fő ereje Demokrata Párt néven alakult újjá. Javaslatára Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségére változtatták a szocialista képviselőcsoport nevét.

„A baloldal túl régóta pótolja ideológiával munkástömegeit, és próbál megfelelni a szélsőbaloldali nyomásnak.” Valls ehelyett egyfajta „relatív utópiát” javasol: a kapitalizmusnak immár nincs alternatívája, viszont „számtalan módszerrel bővíthetők a társadalom tagjai előtt nyitva álló lehetőségek”.