Ahogy egykor Afganisztánból, most Irakból terjed az iszlamista terrorizmus. A következő gócpont alighanem Jemen lesz.
„Azon kívül, hogy mekkora pusztítást végzett iraki és amerikai életekben, az al-Kaida annak is meglelte a módját, hogy a világ legfejlettebb haderejével szemben kísérletezze ki és fejlessze tovább módszereit” – Írja a Prospect magazinban Matthew Duss nemzetbiztonsági szakértő.
Az Irakban kikísérletezett taktikai megoldások már a háború első évében felbukkantak Afganisztánban is. Elsősorban a házilagos robbanószerkezetekkel felszerelt öngyilkos merénylők egyszerű, de jól kidolgozott taktikai módszerei „migráltak” Iránon keresztül Afganisztánba és Pakisztánba. Maguk az Irakból visszavonuló terroristák vitték át ezt a tudást, részben fejben, részben CD-lemezeken, amelyeken képes használati utasítás szerepel arról, hogyan készül a robbanószerkezet, hogyan kezelendő, és milyen helyzetben milyen módszerrel robbantandó fel.
Irakban az al-Kaida vesztésre áll, paradox módon elsősorban azért, mert nem volt igaz a Bush-kormányzat állítása, miszerint a terrorista szervezet megvetette a lábát Szaddám Huszein országában. Az al-Kaidának nem voltak gyökerei, és kegyetlenségével, a helyi lakosságot sem kímélő módszereivel elidegenítette magától az iraki szunnita törzseket, amelyeknek területén működött. Ráadásul olyan elvont célokat hirdetett – mint hogy regionális iszlám kalifátust kell létrehozni –, amelyek semmilyen kapcsolatban nem voltak a helyieket foglalkoztató problémákkal. Az amerikaiak (mint a Metazinban is olvasható volt) a maguk oldalára tudták állítani a helyi szunnita törzsi vezetőket, s azóta az al-Kaidának csak elszigetelt terrorakciókra futja. Harcosai ezrével térnek haza vagy teszik át székhelyüket máshova, s viszik magukkal az Irakban szerzett tudást és megszállottságot.
Ez a jelenség emlékeztet arra, ami Afganisztán esetében történt. A szovjet megszállás sok ezer arab fiatalt vonzott az afgán harcmezőre, s ők hazatérve helyi al-Kaida sejteket hoztak létre, illetve bekapcsolódtak más radikális iszlamista csoportok tevékenységébe. Ez vezetett arra a terrormerénylet-sorozatra, amely aztán 2001 szeptemberének támadásaiban érte el csúcspontját. Amerikai szakértők attól tartanak, hogy az Irakból induló al-Kaidás migráció hasonló következményekkel járhat.
2007-ben a libanoni harcokban már megjelentek Irakból visszatérő harcosok. De nemcsak személyes jelenlétük számít, hanem az az internetes hálózat is, amely az iszlamista közönséget összeköti a harci tapasztalatok birtokosaival.
Az Irakból származó információk és harcosok nagy szerepet játszanak abban az iszlamista fegyveres ellenállásban, amely Jemenben Ali Abdullah Szaleh elnök hatalmát fenyegeti. 2008 szeptemberében Jemen fővárosában, Szanaában olyan támadás érte az amerikai nagykövetséget, amely az iraki tapasztalatok nyomát viselte magán. Két járművet raktak meg robbanószerrel, az egyik áttörte a külső védőfalat, a másik behatolt a résen és odabent robbant fel. Az első jelentések tudni vélték, hogy „iraki veteránok” is részt vettek az akcióban, de ez tévedésnek bizonyult. Csakhogy három résztvevő csakugyan elindult Irakba, igaz, nem értek oda. Ezek szerint azonban kapcsolatban voltak azzal a hálózattal, amely az iraki al-Kaida utánpótlását szervezi.
2009 márciusában dél-koreai turistákat ért támadás, majd a merénylet kivizsgálásra érkező dél-koreai szakértők ellen kíséreltek meg merényletet. Mindegyik esetben gyorsan és hatékonyan informálták a közvéleményt a „hőstettekről”, s ez is a nemzetközi tapasztalatok hasznosításának jele.
Az amerikai szakértők szerint a szaúd-arábiai és a jemeni terrorcsoportok egyetlen szervezetet alkotnak, közös vezetés alatt működnek, és ma ez a szervezet számít a legveszedelmesebb terrorista gócpontnak. Az iraki terrorellenes módszereket Jemenben nehezebb lesz alkalmazni, mert itt a terroristák a helyi lakosság sérelmeire építenek, és nem elvont jelszavakkal operálnak: nem a kalifátus megteremtését , de még csak nem is az Egyesült Államok elleni harcot tűzik zászlajukra.
Duss úgy látja, hogy Amerikának nincs kész stratégiája ezzel a fenyegetéssel szemben. A terrorellenes fellépés emberigényes, és képtelenség, hogy Amerika mindenütt megszálló erőként lépjen fel, ahol a terrorcsoportok felütik a fejüket. Márpedig más megoldás egyelőre nincs a láthatáron.