A publicista a megosztó politizálás mellett foglal állást. A politológus: a pártok csak találgatják, hol ássanak árkot. A politikus a sárdobálást okolja a pártoktól való elidegenedésért.

Nemrég beszámoltunk Christopher Hitchens cikkéről, amelyben hitet tett a megosztó politizálás mellett. Azt állította, hogy "a politika lényege szerint megosztó, hiszen áthidalhatatlan világnézeti különbségeket fejez ki, vagy kellene kifejezésre juttatnia".

Hitchens cikkével együtt két hasonló témájú írás is megjelent a Wilson Quarterlyben.

Clinton elnök volt tanácsadója, Alan Wolfe politológus arra hívja fel a figyelmet, hogy a megosztó politizálás nem mindig tükrözi a társadalom áthidalhatatlan világnézeti különbségeit. A pártok stratégái csak megtippelik, hogy mennyire megosztott a társadalom. Ha úgy ítélik meg, hogy jelentős mértékben, akkor megosztó kampányt indítanak. Ha tévednek, a választók szemében visszatetszést keltenek, és kampányuk kudarcot vall.

A választások ezért Wolfe szerint arra is alkalmasak, hogy "megtudjuk, kik is vagyunk valójában", hogy kiderüljön, mekkorák a világnézeti szakadékok.

Donald R. Wolfensberger, a Kongresszusi Ügyrendi Bizottság korábbi vezetője viszont a legkevésbé sincs elragadtatva a megosztó politizálástól.

A politikai küzdelem egyre kevésbé világnézetek küzdelme - írja. - A kampányok "ígéretekről, visszaélésekről és személyiségekről szólnak. A tanácsadók arra buzdítják a jelölteket, hogy démonizálják az ellenfelet, és mindent a jó és a gonosz közötti választás kérdésének állítsanak be. A bonyolult ügyekben való állásfoglalás helyett azt javasolják, hogy inkább a megosztó politika leegyszerűsítő jelszavait állítsák középpontba. És ami a legfontosabb: támadjanak, támadjanak, támadjanak."

A mai médiavilágban azonban sajátos bonyodalmakhoz vezet a kampány során kialakult éles szembenállás. A média a parlamenti vitákról, sőt a bizottsági ülésekről is részletesen beszámol, így a politikusok a kampány lezárulta után is harci lázban égnek. A botrányra éhes sajtó tekintetének kitéve "kevés lehetőség adódik a hatékony kormányzáshoz elengedhetetlen kompromisszumok megkötésére".

Wolfensberger állítását alátámasztandó statisztikákat idéz. Az elmúlt évtizedek során folyamatosan nőtt a pártfegyelem. Míg 1970-ben a képviselők csak az esetek 59 százalékában szavaztak együtt párttársaikkal, ma már közel 90 százalékban.

Ha a sárdobálás állandósul, az emberek eltávolodnak a pártoktól. Miközben a pártok közötti árok mélyül, az amerikaiak egyre kevésbé szimpatizálnak a pártokkal. 1969-ben még 80 százalék azonosította magát valamelyik párttal. Ma már csak 61 százalék.