A jobb- és baloldali kormányoknak egyaránt semmi nem jut az eszébe Olaszországról az egyesülés százötvenedik évfordulóján. Már az ilyenkor obligát ünnepi osztogatáson kívül.

„Képzelem, hogy kuncoghat most magában a néhai Metternich herceg ezt a cirkuszt nézve odaátról: hát nem megmondta ő, hogy Olaszország csak földrajzi fogalom?” – írja keserűen Ernesto Galli della Loggia politológus a Corriere della Serában.

A magentai csata színhelyén kerékpárút épül. Nagyjából ez az egyetlen kezdeményezés, amelynek támogatásával az olasz állam méltón készül létrejöttének 150. évfordulójára. 1859 tavaszán Magentánál, majd pár nappal később Solferinónál sok ezer magyar katona is elesett az osztrák hadsereg soraiban. Metternich, az akkor már nyugalmazott osztrák kancellár Itália széttagoltságát tartotta természetes állapotnak, de a hadiszerencse nem támasztotta alá ezt a nézetét: Ausztria éppen a herceg életének utolsó napjaiban veszítette el Észak-Itáliát. Két év múlva létrejött az egységes olasz állam.

Immár két éve zajlanak a jubileumi előkészületek, és az egymást követő kormányok tekintélyes összegeket ígértek oda a 2011-ben esedékes nagy ünnep jegyében. Csakhogy mire? Más országok alighanem létrehoznák a nemzeti történelem múzeumát – már amelyiknek még nincs ilyen. Vagy nagy nemzeti könyvtárat alapítanának – már amelyikben már réges-rég nem működik ilyen. Nem úgy Itália.

A baloldali Prodi-kormány két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy találomra kiválaszt egy pár helyi infrastrukturális beruházást, és eurómilliókkal járul hozzá megvalósításukhoz. Hol kongresszusi palota építését, hol repülőtér-bővítést, hol egy futballpálya áthelyezését finanszírozza, némelyik esetben valós szükségletek kielégítését, más esetekben a lokálpatrióta megalomániát szolgálva. Az ünnep szempontjából mindegy: egyiknek sincs semmi köze az államiság évfordulójához. 2008 elején gyorsan hozzá is tettek még tizennégy projektet az eredetileg tervezett tizenegyhez. De persze ezzel a lényeg mit sem változott.

Érezhette a kormány, hogy valami hibádzik, ezért több tucat híres emberből, Védnöki Bizottságot hozott létre, Carlo Azeglio Ciampi volt köztársasági elnökkel az élén. Magától értetődik, hogy ennek sem volt értelme, hiszen a bizottságnak az égvilágon semmilyen feladatköre sincs.

No de jött az új, jobboldali kormány, és nyomban lázas munkához látott e téren is. Hozzáadta a támogatandó kezdeményezések listájához a maga tucatját, és kinevezett féltucatnyi tagot a Védnökök Bizottságába. Feladatuk továbbra sincs, ezt a szerzőnél kevesen tanúsíthatják hitelesebben, hiszen maga is a kinevezettek között van. A bizottság elnöke öntevékenyen látott munkához: levélben kérte a kormányt, dolgozzon már ki valamilyen programot a jeles évfordulóra. A válasz hónapok óta várat magára. Persze minden lehetséges és nem lehetséges pénzt régen odaígértek már az említett helyi programokra, amelyeknek semmi közük Itália egységéhez.

Ernesto Galli della Loggia szerint ez a szomorújáték azt bizonyítja, hogy a politikai osztálynak az olasz államról semmi sem jut eszébe. Pontosabban egyvalami mégis csak eszébe jut: az osztogatás. Hiszen erre való az állam. És sajnos a lakosság, valamint a helyi intézmények sem látnak a két év híján 150 éves egységes olasz államban mást, mint fejőstehenet. Úgy látszik, mégis Metternichnek volt igaza.