A januárban beiktatott Barack Obamától sokan várták, hogy szakít a Bush-kormány külpolitikájával. A republikánus stratéga szerint azonban Obama is ugyanazokat az elveket követi, mint elődje – csak éppen szebb szavakba burkolja őket.
„Barack Obama már jó pár ezer kilométert megtett az elnöki gépen. Ő is és Hillary Clinton külügyminiszter is számos nagy külpolitikai beszédet mondott. Felállt a nemzetbiztonsági tanácsadó csoport. Ideje hát ítéletet mondani Obama külpolitikájáról. Mennyiben különböznek az új kormány külpolitikai irányelvei az előző kormányéitól? Mennyiben szakítanak a múlttal Obama újításai?” – kérdezi Eliot Cohen stratégiai elemző, a Bush-kormány külpolitikai tanácsadója a Wall Street Journal véleményrovatában.
Kampányában Barack Obama azt sugallta, hogy elnökké választása esetén új fejezetet kezd Amerika külpolitikájában, szakítva elődje, George W. Bush bírálói szerint arrogáns, keményvonalas, a világot a barát-ellenség viszonylatban értelmező politikájával. Beiktatása után ő is és külügyminisztere is „puha hatalomról”, „okos hatalomról” beszélt, arra utalva, hogy a katonai erőfölény kihasználása helyett Amerika a jövőben a tárgyalásos megoldásokat és a diplomáciát fogja előnyben részesíteni.
Cohen szerint az efféle hangzatos retorikai fordulatokat nem kell túl komolyan venni, hiszen minden kormány okos külpolitikát igyekszik folytatni, és természetesen a diplomáciának mindig fontos szerep jut.
Ami pedig a tényeket és a konkrét külpolitikai lépéseket illeti, a legfontosabb kérdésekben Obama a nagy csinnadratta ellenére sem szakított gyökeresen elődje politikájával. Nem is nagyon meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy a védelmi miniszter még ma is a George W. Bush által kinevezett Robert Gates.
Az iraki kivonulás tervezése már a Bush-kormány idején megkezdődött. Ennek megfelelően az Egyesült Államok és Európa viszonya sem Obama elnökké választásával kezdett javulni, hanem még az előző kormány utolsó éveiben. Az afganisztáni hadműveletek jellegében sem történt fordulat, és az új kormány is kiemelt fontosságúnak tekinti a globális terrorista szervezetek felszámolását. A lényeg Észak-Korea és Irán kapcsán sem változott: az Obama-kormány éppen olyan tehetetlennek tűnik, mint elődje.
Gyakran még a retorika is a republikánusokat idézi. Bár Obama mindig arról beszél, hogy Amerika csak egy a világ nemzetei közül, Hillary Clinton többször a világ vezéreként, a szabadság legfőbb bástyájaként említette a hagyományos Amerikát, hozzátéve, hogy a 21. század biztonsága és békéje az Egyesült Államokon múlik. A külügyminiszter néhány hete így fogalmazott: „Ha szövetségeseinket, érdekeinket és legfőképp, ha népünket kell megvédeni – akár a világ legerősebb hadseregének bevetésével –, nem fogunk tétovázni.” Cohen szerint a Bush-kormány harcias neokonzervatív héjái sem mertek volna keményebben fogalmazni.
Az Obama-kormány néhány mellékes kérdésben valóban új politikát hirdetett – ismeri el Cohen. A guantánamói fogolytábor haladéktalan bezárása, a klímaváltozás elleni nemzetközi összefogás erősítése, az izraeli telepek terjeszkedésének bírálata, a nukleáris fegyverek leszerelésének felgyorsítása azonban inkább csak szimbolikus jelentőségű kérdések.
„A külpolitikai irányelvek zöme viszont nem változott, ami nem is meglepő, hiszen az Egyesült Államok érdekeit földrajzi elhelyezkedése, gazdasága, szövetségi rendszere és mindenekelőtt értékei határozzák meg” – érvel Cohen. Márpedig ezek Obama kinevezése óta sem változtak – csak éppen a végrehajtás stílusa lett más. Ha egyáltalán van értelme Obama-doktrínáról beszélni, akkor nem gyökeresen új külpolitikát érthetünk rajta, hanem azt, hogy Washington a látványos gesztusokat, a békülékeny hangnemet és a párbeszédet erősíti, s ennek révén igyekszik előmozdítani a hagyományos amerikai értékeket.