Kétszázhúsz évvel a nagy forradalom után a francia társadalom korántsem mentes az előjogoktól. Márpedig a jogegyenlőség a demokrácia egyik alapja volna.

„Több mint két évszázaddal az egyenlőség nagy estéje után, a privilégiumok ma is éppúgy gúzsba kötik, széttördelik és szenilitásba döntik Franciaországot, mint egykoron” – olvassuk a Le Monde szerkesztőségi vezércikkében.

Az a bizonyos este, amelyre a cikkíró utal, valójában éjszakába nyúló határozathozatal volt az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben, három héttel a párizsi forradalom kirobbanása, a Bastille bevétele után. Azon az éjszakán a képviselők néhány óra alatt felszámolták a régi rendet: eltörölték az arisztokrácia és az egyház előjogait, és kimondták a törvény előtti egyenlőséget.

 Ami az eltörölt előjogokat illeti, azok a következő évszázad hullámzásai után tényleg eltűntek, ámde az egyenlőség ma is csak viszonylagos. Ahogy a Le Monde írja, az előjog szót udvariasságból kerülendő, egyes állampolgári csoportok előnyöket élveznek.

Például az adóhatóság előtt réges-rég nincs egyenlőség. Van ugyanis mindenféle adómentesség, kedvezmény, adóparadicsom és adóoptimalizálás, csupa olyasmi, amihez nem fér hozzá akárki. Ráadásul két éve még adómaximumot is bevezettek, minek következtében a leggazdagabb franciák átlagban 350 ezer eurós visszatérítésben részesültek, ez pedig, amint a Le Monde megjegyzi, éppen harmincévi minimálbérnek felel meg.

Az oktatásban sincs egyenlőség, holott ezt külön törvény is kimondta száz évvel a forradalom után. A hivatalos elv úgy szól, hogy a legjobbak jutnak a legjobb lehetőségekhez, de a valóságban, mint mindenki tudja, a legjobb iskolákat a legjobb körülmények között élő családok gyermekei töltik meg, s ők szerzik a legnagyobb presztízsű egyetemi diplomák többségét. Az anyagi előnyhöz kulturális előny is párosul.

A vállalkozások világáról szólván aztán már a Le Monde sem tétovázik a privilégium szót használni, hiszen éppen a válság hónapjaiban lehettünk tanúi annak, hogy egyes vezető beosztású emberek milyen meghökkentő összegű jutalmakat vehettek fel (miközben az egyszerű alkalmazottak tömegei vesztik el állásukat, mások pedig a bércsökkentést is vállalják, hogy ne kerüljenek az utcára).

„Az egyeseknek fenntartott elképesztő előnyöket a többiek mélységes igazságtalanságként élik meg. Az egyenlőséget tehát újra fel kell fedezni, mert a demokrácia egyik alapelvéről van szó.”