Az Egyesült Államok teljesen fölöslegesen küzd Irán és Észak-Korea atomhatalmi törekvései ellen – állítja Immanuel Wallerstein, a globalizációellenes mozgalom ideológusa. Szerinte akkor sem dőlne össze a világ, ha elterjednének a nukleáris fegyverek.

„Játsszunk el a gondolattal, hogy az Egyesült Államok egyszer csak felhagy eddigi politikájával, és nem próbálja többé megakadályozni Észak-Koreát és Iránt abban, hogy atomhatalommá váljanak. Tegyük fel, hogy közli: más hatalmaktól (Irán esetében ez Izraelt jelenti) sem tűr el semmiféle katonai akciót e téren. Mi történne ebben az esetben?” – indítja gondolatkísérletét Immanuel Wallerstein szociológus, az antiglobalizációs mozgalom legnépszerűbb teoretikusa, kéthetente megjelenő kommentárjainak egyikében.

Amerika súlyos aggodalommal figyeli, hogy Észak-Korea és Irán szemlátomást atomhatalommá akar válni, és feltett szándéka, hogy ezt megakadályozza. Az amerikai politikusok között egyedül azon van vita, hogy szükség van-e más nagyhatalmak bevonására is, illetve, hogy ha igen, akkor Oroszország és Kína támogatását is meg kell-e szerezni. Abban viszont mindannyian egyetértenek, hogy végszükség esetén, vagyis ha másként nem érnek célt, akkor a katonai fellépéstől sem szabad visszariadni.

Eddig a konszenzust keresőknek sikerült visszatartaniuk a keményvonalasakat, de azok joggal mutatnak rá, hogy a békés erőfeszítések mindezidáig semmilyen eredményre nem vezettek. Ebből azonban Wallerstein szerint nem következik, hogy csak az erőteljesebb fellépés a megoldás. Ezért ajánlja olvasóinak gondolatkísérletét, mondván, hogy a helyzet akkor sem romlana számottevően, ha Amerika nem próbálna meg Irán és Észak-Korea nukleáris terveinek útjába állni. Sorra veszi, mitől tartanak az amerikai vezetők abban az esetben, ha a két szóban forgó állam atomhatalommá válik, és minden következményről igyekszik kimutatni, hogy amúgy is be fog következni.

Észak-Korea eddig is fenyegette Dél-Koreát, Irán pedig Izraelt. Hogy fenyegetésüket az atomfegyver birtokában könnyen valóra is váltanák? Wallerstein nem hisz ebben, már csak azért sem, mert mindkét esetben megsemmisítő ellencsapás volna a válasz. Hogy tovább adnák veszedelmes államoknak vagy terroristáknak a nukleáris technológiát? Miért? Európa, Pakisztán vagy akár az Egyesült Államok nem adta tovább? Mindezen országok közül még Iránban és Észak-Koreában a legszorosabb az állami ellenőrzés – állítja Wallerstein.

Hogy példájukat akkor más országok is követnék, és az arab világban illetve a Távol-Keleten nukleáris fegyverkezési verseny kezdődne? Miért? Eddig nem követték? Oroszország, Franciaország, Kína, Izrael, India és Pakisztán példája nem elég? Wallerstein biztos benne, hogy húsz év múlva Japán, Dél-Korea, Tajvan, Irak, Argentína, Egyiptom, Svédország, Dél-Afrika, Olaszország, Spanyolország, Brazília és Kanada is atomhatalom lesz.

Hogy nő a balesetek veszélye? Igaz, de ma is igen nagy, és csak a mainál kevésbé vontatott leszerelés csökkenthetné. Még az is lehet, hogy a nukleáris fegyverek terjedése fogja ösztönözni a leszerelést.

Wallerstein persze nem számít rá, hogy az Egyesült Államok csakugyan egy vállrándítással fog reagálni Irán és Észak-Korea törekvéseire. Ennek fő okát azonban abban látja, hogy akinek atomfegyvere van, az a maga javára változtatja meg az erőviszonyokat. Ezért akarnak oly sokan atomfegyvert, és ezért nem akarja senki, hogy másnak legyen atombombája.

Igazi antiglobalizációs teoretikushoz méltóan Wallerstein a világ vezető hatalmaira tekint talán a legnagyobb bizalmatlansággal: „Ha az atomfegyver-balesetek miatt aggódunk, legelébb azokat kell szemmel tartanunk, akiknek máris van atomfegyverük.”