A média jövedelmezőségének csökkenésével egyre kevesebb pénz jut a színvonalas és objektivitásra törekvő tényfeltárásra. Már a nagy hírtelevíziók is előszeretettel hagyatkoznak a pártaktivisták propagandájára.

„Nem új keletű jelenség, hogy politikai aktivisták látják el a hírcsatornákat munícióval. A választási kampány eseményeiről régóta tudósítanak amatőrök. Csakhogy a kampány állandóvá vált, és az egész nap sugárzó hírcsatornák ki vannak éhezve a hírekre. Az elbocsátott újságírók helyét politikai aktivisták veszik át. Az még csak hagyján, hogy a tévék újságírásnak tekintik az ilyen emberek által előállított tartalmat: nagyobb baj az, hogy egyre több fiatal újságíró nem tud különbséget tenni az elfogulatlan beszámolók és a politikai lejáratás között” – írja Mark Bowden az Atlantic magazinban.

A cikk apropója a Sonia Sotomayor kinevezése kapcsán indult hecckampány. Alig néhány perccel azután, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság megüresedett helyére kinevezett spanyol ajkú bírónő elfoglalta helyét, az amerikai hírcsatornák szinte kivétel nélkül két olyan felvételt sugároztak, amelyek meglehetősen rossz fényt vetnek Sotomayorra. Az egyikben arról beszél, hogy ítélethozatalkor a bíró nem hagyhatja figyelmen kívül származását és nemét, a másikban pedig azon nevetgél, hogy a bírák valójában törvényalkotóként lépnek fel, amikor döntést hoznak.

A konzervatívok szerint a két nyúlfarknyi, több éves felvétel bizonyítja, hogy Sotomayor „rasszista liberális aktivista”, aki a faji egyenlőséggel kapcsolatos nézeteinek érvényesítésére fogja használni hivatalát, ami ellentétes a bírói függetlenséggel.

Bowden riportjában utánajárt, hogy az amerikai adókat bejáró felvételeket konzervatív bloggerek ásták elő. Egyikük sem rejtette véka alá, hogy kompromittáló anyagokat kerestek Sotomayorról, abból a célból, hogy nagy figyelmet keltve csapást mérjenek a liberálisokra. Ez ugyan nem sikerült, hiszen Sotomayor kinevezését konzervatív szenátorok is támogatták, de a történet mindenesetre jól mutatja, hogy milyen lesz a profi újságírók nélküli média – figyelmeztet Bowden.

A bemutatott rövid felvételek valóban félreérthetőek, ám ha valaki időt szán a teljes anyag megtekintésére, azonnal rájön, hogy Sotomayor nem híve az aktivista bíráskodásnak, és nem gondolja, hogy a bíró döntését a neme vagy származása befolyásolhatja. Csak annyit állított a felvételeken, hogy a feljebbviteli bírák precedenst alkotva értelmezik a törvényt, illetve hogy törekedni kell az elfogulatlan ítéletre, még akkor is, ha senki sem képes teljességgel felülemelkedni személyes tapasztalatain.

Mindez persze az inkrimináló klipeket készítő bloggereket cseppet sem izgatja: egyikük elismerte, hogy ő is túlzásnak tartja az aránylag mérsékelt Sotomayor ellen indított konzervatív támadást. Az igazságot persze csak az ismeri meg, aki veszi magának a fáradságot, és utánajár a dolognak, mint például Bowden. Az amerikaiak többségének erre se ideje, se energiája. Sőt, a többség valószínűleg nem is akarja tudni az igazságot: a konzervatívok elégedetten konstatálják, hogy a gaz liberálisok ismét támadást indítottak a jogállam ellen.

Ha tovább csökken a sajtó jövedelmezősége, és további újságírókat építenek le, félő, hogy a napilapok és a televíziók egyre inkább az ingyen dolgozó lelkes amatőrök anyagaiból fognak meríteni. Csakhogy ingyen leginkább a szektás pártaktivisták hajlandók dolgozni, akiknek nem az elfogulatlan tájékoztatás, hanem a propaganda és az uszítás a célja.

„A posztújságírás a demokráciát csatatérnek tekinti, ahol a bloggerek feladata a harcban álló felek egyikének segítése. A torzításoknak, pontatlanságoknak, téves ítéleteknek, félremagyarázásoknak egyik oldalon sincs jelentősége. Igazságnak úgyis csak az számít, ami a csatatéren győzedelmeskedik. Nem az igazság a fontos, hanem a győzelem, és csak a hatalom megszerzésének van értéke. Régen sem volt ez másképp, de azt azért legalább nem hívták újságírásnak. Ma viszont egyre inkább a hírnek beállított propaganda veszi át az újságírás helyét.”