Megengedhetetlen az iskolák fokozódó gettósodása. Az elmélyülő szegregációnál még a kötelező kvótarendszer is jobb – véli az olasz publicista.

„A bevándorlók integrációja ebben a helyzetben teljesíthetetlen álom. Pedig egy olyan országban, amelybe rövid idő alatt tömegével érkeztek bevándorlók, föltétlen szükségszerűség volna” – írja a Corriere della Serában Isabella Bossi Fedrigotti.

Bossi Fedrigotti egy milánói és egy római iskola példáját idézi, ahol az első osztályosok elsöprő többsége nem olasz. Az egyikben 96 tanuló közül csupán háromnak, a másikban 184 közül hatnak olaszok a szülei. Ráadásul valójában nemcsak egy-egy osztályban vagy évfolyamban érvényesül a szegregáció, hanem egész iskolákban.

Az idegenellenes Északi Liga gyakran előáll a követeléssel, hogy az észak-olasz gyermekeknek ne kelljen együtt tanulniuk az előmenetelüket hátráltató déliekkel és bevándorlókkal, de az iskolákban nem ezért egyre érezhetőbb a szegregáció. Hanem azért, mert a bevándorlók nem elszórtan telepednek le, hanem bizonyos körzetekben, ahol olcsóbb a lakbér. És ha egy-egy osztályban vagy iskolában az olasz gyermekek kisebbségbe kerülnek, szüleik máshová viszik át őket.

Bossi Fedrigotti nem kárhoztatja ezért a szülőket, hiszen nem kétséges, hogy az olyan osztályokban, ahol olaszul hibásan beszélő bevándorlók alkotják a nagy többséget, gyermekeik kevesebbet fognak elsajátítani a tananyagból, mint másutt.

Márpedig a sokmillió bevándorló gyermekeinek integrálódniuk kellene, különben Olaszország elkerülhetetlenül súlyos konfliktusok elé néz. Integrálódni persze iskoláskorban volna a legegyszerűbb, amikor az előítéletek még nem rögződtek be az elmékbe. De kikhez integrálódjanak a bevándorlók gyerekei, ha alig vannak olaszok az osztályukban? A kínaiakhoz, a románokhoz, mert belőlük aránylag több van?

Ha Olaszország nem akarja elfogadni a gettósodást, nincs más hátra, mint kvótákat bevezetni. Egyszerűen nem volna szabad olyan osztályt indítani, ahol a nem olaszok aránya meghalad egy bizonyos mértéket. Hogy mekkora lenne ez a mérték, azt Fedrigotti nem tudja megmondani. De abban reménykedik, hogy ha sikerülne olyan arányszámot találni, amely még nem akadályozza az olasz gyerekeket a tanulásban, akkor a szülők nem is akarnák más iskolába íratni gyermekeiket.

És főleg, akárhol húzzák is meg azt a bizonyos vonalat, igen sürgősen kellene cselekedni, mert sok ezer külföldi és belföldi gyerek szempontjából már most is késő.