A feminista eszmék nyugati győzelmében nagy szerepe volt a feketemunkát végző keleti nőknek: ők vették le a háztartás és a gyerekfelügyelet terhét a nyugati nők válláról, akik így karriert építhettek.

„Irány Nyugat. A keleti és a nyugati gazdasági és szociális kilátások közötti óriási különbségek még mindig megmozgatják a keletiek fantáziáját: a jobb élet illúziója Nyugatra hajtja őket. A kelet-európai nők Nyugaton aztán kötényben törölhetik a port a gazdag amerikaiak bútorairól, mosogathatnak, felügyelhetnek a gyerekekre, gondozhatják az időseket, főzhetnek, takaríthatnak és cipőt pucolhatnak. Ellentétben jómódú nyugati nővéreikkel, ők nem vitatják meg a feminizmus kérdéseit, nem diskurálnak az egyenjogúság problémájáról és karrierről sem álmodoznak. Helyette mosolyognak, és alázatosan sugározzák nőiségüket, nehogy bántalmazzák, kirúgják vagy hazatoloncolják őket. Abban bíznak, hogy nőiességük bűvereje segíthet férjet találniuk, hogy aztán a házasság után megkaphassák az állampolgárságot. A 21. században nőket kell rabszolgasorsba kényszeríteni ahhoz, hogy más nők megszabadulhassanak a háztartás béklyójától – ez a fájdalmas igazság” – írja Rasa Balockaite litván szociológus az Eurozine webmagazinban.

Az athéni demokrácia gyümölcseit élvező szabad athéni polgárok jólétüket jelentős részben a rabszolgáknak, a nőknek és a politikai jogokkal szintén nem rendelkező kézműveseknek köszönhették. A modern jóléti demokráciában jobb a helyzet – gondolnánk. A rabszolgatartás rég eltörölve, a vendégmunkások előbb-utóbb számíthatnak az állampolgárságra, és a nemek közötti egyenlőség is egyre inkább megvalósul. Balockaite nem is vonja kétségbe, hogy a nyugati nők társadalmi státusza jelentősen javult az elmúlt évszázad, különösen pedig a hatvanas évek óta. Az egyenjogúságnak azonban ára van – figyelmeztet a litván szociológus: a háztartási és egyéb, hagyományosan női munkát a nyugati középosztály lányai helyett egyre inkább bevándorlók végzik.

A Szovjetunió felbomlása és a kelet-európai rendszerváltás óta többszörösére nőtt a nyugaton szerencsét próbáló keleti nők száma. Mivel jelentős részük illegális munkavállalóként érkezik, nincsenek pontos statisztikák az elvándorlásról. De biztos, hogy a kilencvenes évek eleje óta több millió nő települt nyugatra a volt szocialista országokból: becslések szerint csak Litvániából 300 ezer nő menekült el a munkanélküliség és a szegénység elől 1992 és 2003 között.

A kelet-európai nők Nyugaton cselédnek állnak. Mint Balockaite beszámol róla, New Yorkban külön felkészítést tartanak, hogy a nagy reményekkel és álmokkal érkező nőket rászoktassák az alázatra. Az amerikaiak elvárják, hogy a takarítónő mosolyogjon, és éreztesse, hogy semmit sem szeret jobban a portörlésnél és a felmosásnál. Mivel sokuk illegális bevándorló és gyakran angolul sem beszél, nem részesülnek az alapvető politikai jogokból, és rendkívül kiszolgáltatottak: állandóan attól kell félniük, hogy utcára teszik őket, vagy ami még rosszabb, kiadják őket a bevándorlási hivatalnak.

Hála a kizsákmányolt kelet-európai házitündéreknek, a nyugati középosztály tehermentesített lányai és asszonyai egyetemre járhatnak és karriert építhetnek. Sok jövevény kétszeresen is kizsákmányolt: nyugati befogadóiknál keresett pénzükből az otthon ragadt családtagokat támogatják.

Arról azonban, hogy mi módon lehetne elejét venni a kelet-európai nők kizsákmányolásának, nem esik szó a litván szociológus cikkében. Balockaite valószínűleg nem akarja azt mondani, hogy elejét kell venni a keleti nők Nyugatra vándorlásának. Azt pedig mégsem ajánlhatja komoly szociológus lévén, hogy a nyugati középosztály asszonyai a keleti nők iránti méltányosság érdekében térjenek vissza a fakanál és a pelenkázó asztal mellé.