A nagy pártok egyre inkább ugyanazokat a kiüresedett és közhelyes jelszavakat szajkózzák. A hagyományos társadalmi osztályok felbomlása óta nem tudják, hogy kiket és hogyan kellene megszólítaniuk.

„A Munkáspárt nagy elkeseredésében régi hitvallását igyekszik feltámasztani. Legalábbis valami ilyesmire törekszik a párt értelmisége. A múlt héten Jon Cruddas munkáspárti honatya vállalkozott a lehetetlen szellemi feladatra, hogy a kor követelményeihez igazítsa a marxizmust” – élcelődik Janet Daley, a konzervatív Telegraph publicistája.

Mint arról a Metazin is beszámolt, a gazdasági válság és a kormány népszerűségének csökkenése miatt a baloldalon egyre többen sürgetnek politikai fordulatot. Jon Cruddas munkáspárti képviselő a minap tartott beszédében felszólított, hogy a Munkáspárt szakítson az elmúlt évtized neoliberális „új baloldali” politikájával, és térjen vissza a hagyományos szociáldemokrata eszmékhez: a nagyobb állami újraelosztáshoz és a munkásosztály képviseletéhez.

Cruddas azt is kiemelte, hogy a baloldalnak nemcsak gazdasági, hanem kulturális téren is reformokat kell kezdeményeznie, ha el akarja kerülni a katasztrofális vereséget a jövőre esedékes választásokon. A konzumizmus, az önzés és az individualizmus helyett nagyobb szolidaritásra van szükség, helyre kell állítani a munka becsületét, a közösségi érdekeket pedig az egyéni célok elébe kell helyezni. „Egyenlőség, közösség, fenntarthatóság és demokrácia” – adta ki az új jelszavakat Cruddas.

Daley elismeri, hogy ezek szép és nemes célok, bár kétségbe vonja, hogy a fenti értékek tényleg a városi proletárok hagyományos erényei közé tartoznának. Annál meglepőbbnek tartja viszont, hogy a munkáspárti honatya reformjavaslatai kísértetiesen hasonlítanak a jobboldal jelszavaira: ha nem tudnánk, hogy Cruddas a baloldal padsoraiban ül, azt hihetnénk, hogy a Konzervatív Párt programját olvassuk. Ami egyáltalán nem meglepő – vélekedik Daley. Baloldalon és jobboldalon nagyjából ugyanazokat a semmitmondó és közhelyes jelszavakat skandálják.

A nagy pártok elbizonytalanodásának hátterében a hagyományos társadalmi osztályok felbomlása áll. A hagyományos bázis elvesztésével a politikusok nem tudják, hogy kiket és hogyan kellene megszólítaniuk. Ezért annyira üres a jobb- és a baloldali pártok régi jelszavakat ismételgető programja.

„Az igazi kérdés az, hogy mi veszi át a politikában az osztályok szerepét.”

Daley három lehetőséget is elképzelhetőnek tart. A legkézenfekvőbb az, hogy a politika a valóságshow-khoz hasonlóvá válik: a politikusok celebritásként igyekeznek magukra vonni a figyelmet és – a legolcsóbb eszközöktől sem visszariadva – elnyerni a tömegek szimpátiáját.

A másik, szintén nem túl szívderítő lehetőség szerint a pártok az új kor kívánalmaihoz szabják hagyományos stratégiájukat, és az osztályok helyett minél többet igyekeznek megszólítani a fragmentálódott társadalmak kis csoportjai közül. A választást az nyeri, aki több speciális érdekcsoportnak tud ígérni valamit.

Elvileg van esély arra is, hogy a politikusok végre felnőttnek kezdik tekinteni az embereket, és érdemi problémákra érdemi válaszokat kínálnak. Ehhez persze abból kellene kiindulniuk, hogy a választók képesek racionális döntést hozni, és nem kizárólag zsigeri ösztönök, hovatartozás, indulatok és előítéletek alapján politizálnak. Erre azonban meglehetősen kicsi az esély – ismeri el Daley.