Obama elnök a lobbistákban látja reformjainak fő akadályozóit, és távol akarja tartani őket az államapparátustól. Pedig a lobbizás alkotmányos jog, és mellesleg Obama elnök mellett is sokan lobbiznak.

„Az elnök csak azokat a lobbistákat akarja korlátozni, akik nem értenek egyet terveivel. Mint az egészségügyrol zajló vita mutatja” – olvassuk Joel Jankowsky és Thomas Goldstein szenvedélyes cikkét a Wall Street Journalben.

A két szerző az Akin Gump ügyvédi iroda munkatársa, amely évente dollártízmilliókért vállal lobbi megbízásokat is. Ezt a munkát kifejezetten hasznosnak látják a közérdek szempontjából, minthogy a különféle szempontok ismerete nélkül a döntéshozók nem tudnának jól dönteni.

Furcsállják tehát, hogy amikor Barack Obama elnök arról beszél, hogy egy jól körülhatárolható csoport próbálja megtorpedózni kezdeményezéseit, akkor nem az ellenzékre vagy a konzervatív sajtóra gondol, hanem „a jó kapcsolatokkal rendelkező, beágyazott lobbisták valóságos hadseregére”.

Ennek megfelelően a kormányzat a közhivatalok munkaügyi előírásait és jutalmazási rendszerét egyaránt úgy alakította, hogy gátolja a kommunikációt a tisztviselők és a bejelentett, legálisan működő lobbisták között. Az elnök pedig büszkén hirdette, hogy ez „szakítás a megszokással”.  

Csakhogy a lobbizás nem pusztán hasznára van a döntéshozatalnak, hanem egyben alkotmányos jog is. Ezt az állítást a szerzők a petíciózás alkotmányos alapjogából vezetik le. Igaz, ez eredetileg arra vonatkozott, hogy a polgárok előadhassák panaszaikat, de több bírósági ítélet is megállapította, hogy ez a jog távolról sem csupán a szabadság korlátozásának eseteire vonatkozik, hanem mindenféle érdeksérelem esetére, ezért például az üzleti érdek védelmében is felhasználható.

A lobbisták tevékenységét az 1995-ben elfogadott törvény szabályozza, amely kötelezi őket, hogy felfedjék, kinek az érdekében lobbiznak. Nem állíthatják tehát be magukat például független szakértőnek. Jogilag a lobbizás támadhatatlan jelenség.

Ráadásul Obama elnök sem mindenféle lobbizást ellenez, csak azt a fajtát, amely szerinte részérdekeket képvisel az ő terveivel szemben, amely utóbbiak viszont a társadalom érdekeit szolgálják. Úgy látja, hogy lobbisták fordítják szembe a népet és a törvényhozás tagjait a tervezett reformokkal. Ezért maradtak el egyelőre azok a gyors változások, amelyeket az új elnök kampányában megígért a baloldali-liberális szavazóknak. A Metazin is beszámolt néhány esetről. Ilyen a melegek katonai szolgálatának törvényesítése, továbbá az abortusz liberalizálása, végül pedig a mostani küzdelem témája, az egészségbiztosítási reform. E kudarcokat az elnök az ellenfelek eredményes lobbitevékenységével magyarázza.

A szerzők nem említik, de a sajtó tele van azzal, hogy nyár eleje óta valóban tömeges méretű lobbizás folyik Obama egészségügyi reformelképzelései ellen. A magánbiztosító társaságok ötvenezer alkalmazottjukat mozgósították erre a célra. Ha a polgár a biztosítójához fordul, mert orvosi ellátásra van szüksége, azonnal megpróbálják meggyőzni arról, milyen veszélyes lenne, ha egy állami biztosító is létrejönne, s versenyezne a magánbiztosítókkal. És igyekeznek rábeszélni, hogy ebben a szellemben írjon képviselőjének, szenátorának.

Mindenesetre a két jogász szerint nem járja, hogy ha egyszer Obama ellenzi a lobbizást, akkor miért támogatja az Amerikai Orvosi Társaságot, amely az egészségipar terén a legnagyobb lobbimegrendelő. Tudniillik az elnök tartotta a megnyitó előadást a szervezet éves közgyűlésén. Nyilván azért, mert ez a társaság támogatja Obama reformterveit.

Jankowskyt és Goldsteint ez egy másik demokrata elnök, Harry Truman jó hatvan év előtti esetére emlékezteti. Ő is rossz szemmel nézte a lobbizást, s amikor azt kérdezte tőle egy újságíró, vajon a maga elképzeléseit pártoló lobbisták ellen is fellépne-e, így válaszolt: „Őket valószínűleg nem is neveznénk lobbistának. Hanem olyan állampolgároknak, akik a közérdekért lépnek fel.”