A miniszterelnök nem támadhatja meg az alkotmánybíróságot és az államfőt. Berlusconi olasz kormányfő bebizonyította, hogy tud kormányozni, ezért inkább azzal foglalkozzon, és ne a rá nézve kínos bírósági végzés ellen harcoljon – véli két nagy liberális újság kommentátora.

„Berlusconi ellen kezdetben egyszerre tizenegy bírósági eljárás zajlott. Ha elítélték is, később felmentették, vagy még az eljárás közben elévült az ügy. És közben zavartalanul vesztette el vagy nyerte meg a választásokat, függetlenül attól, hogyan álltak a perei. Tavaly éppen harmadszor választották miniszterelnökké” – idézi fel Marcello Sorgi a torinói La Stampában az elmúlt másfél évtized eseményeit.

Az alkotmánybíróság megsemmisítette azt a törvényt, amely a négy közjogi méltóságot hivatali idejük tartamára mentesítette a büntetőeljárás alól. Mint a Metazin is megírta, már a második ilyen törvényről van szó: az előzőt öt éve helyezte hatályon kívül az alkotmánybíróság. Berlusconi a mostani ítéletre reagálva politikai elfogultsággal vádolta az alkotmánybírákat, Giorgio Napolitano köztársasági elnököt pedig (baloldali múltjára utalva) részrehajlással. A La Stampa kommentátora szerint ezzel túlment minden határon.

Pedig ez ügyben az elnök nem tett semmit: aláírta a szóban forgó törvényt, és nem ő terjesztette az ügyet az alkotmánybírák elé, hanem egy milánói bíró. Egy brit ügyvéd, aki Berlusconi üzleti ügyeivel kapcsolatban hamisan tanúskodott a mostani miniszterelnök mellett, s emiatt börtönben ül, azt vallotta, hogy Berlusconi vesztegette meg. A törvény eltörlése nyomán most a miniszterelnök a vádlottak padjára ültethető hamis tanúzásra való rábírásért és vesztegetésért. Folynak ellene más perek is, de elvben a parlamenti többség harmadszor is törvényt alkothat a kormányfő mentességéről, csak most az alkotmányt kellene hozzá módosítania, mert ezzel tenne eleget az Alkotmánybíróság által felállított kritériumoknak.

A La Stampa úgy látja, hogy ennek nincs akadálya, hiszen Berlusconinak biztos többsége van a parlamentben. Népszerűsége is töretlen, tehát az alkotmánymódosítás alighanem átmenne a kötelező népszavazáson. Ráadásul még az ellenzék egy része is támogatná, ha az immunitás nem csupán néhány vezetőre terjedne ki, hanem általában a képviselőkre. Amikor ugyanis a kommunisták kivételével a 90-es évek elején szinte az egész politikai osztály a korrupcióellenes bírói forradalom áldozatává vált, a parlament alaposan megnyirbálta a képviselők mentelmi jogát. Azzal a kevéssel pedig nem is mernek élni, akkora a közvélemény nyomása. Márpedig arra szükség lenne, hogy a bírák ne vehessék elő tetszésük szerint akármelyik képviselőt. Akad közöttük ugyanis, aki politikai karriert épít egy-egy vizsgálattal.

Különösen akkor lenne  jogos emelni a képviselői mentelmi jog szintjét, ha azok, akiket elmarasztal a bíróság, kötelesek lennének távozni a közfunkcióból. Ma ugyanis egy-egy ítéletnek legtöbbször semmilyen következménye sincs.

A Corriere della Serában a miniszterelnököt egyébként gyakran bíráló Angelo Panebianco még az alkotmánybírák határozata előtt azt javasolta Berlusconi híveinek, hogy ne riogassanak kommunista összeesküvéssel. Elismeri ugyan, hogy baloldali politikai és gazdasági körök is előszeretettel riogatnak fasiszta veszéllyel és a demokratikus szabadságjogokat fenyegető veszedelemmel. De ők az erőviszonyokat szeretnék így megváltoztatni, mert hagyományos úton, választásokon nem lenne esélyük Berlusconi ellen. A miniszterelnöknek viszont kezében van az államapparátus, és ezt kormányzásra kell felhasználnia. Megmutatta, hogy képes is rá: megoldotta a nápolyi szemétválságot, határozottan intézkedett az abruzzói földrengés után, jól lépett fel a G8-ak találkozóján, jól kezelte a gazdasági válságot. Most bevezethetne végre néhány megígért reformot is: például megszüntethetné a megyerendszert. Hasznosabb lenne, mint az ellenzékkel és a sajtóval háborúzni.