Obama elnök eredeti egészségügyi reformterve nem megy át a törvényhozáson. De más utakon talán még megmenthető a veleje.

„Az abortuszpártiaknak jó hír, hogy a szabadságszerető amerikaiak nem engedik korlátozni a magánbiztosítókat, így az egészségbiztosítás továbbra is fedezheti a magzatelhajtás költségeit. Rossz hír viszont, hogy ennek érdekében ki fogják végezni az egészségügyi reformot” – írja William Saletan a Slate magazinban.

Mint a Metazin sokszor beszámolt róla, az Egyesült Államokban költik messze a legtöbbet az egészségügyre, mégis rosszabbak az eredmények, mint a szomszédos Kanadában. Barack Obama elnök reformtervei között az általános, mindenkire kiterjedő egészségbiztosítás megteremtése szerepelt az első helyen, ez azonban még a demokrata párti honatyák körében is nagy ellenállásba ütközött, mivel sokan úgy érezték, hogy csorbítaná a magánvállalkozás szabadságát és megterhelné a költségvetést.

Így született meg a választható állami biztosítás terve. Ennek az a lényege, hogy a szövetségi állam versenyez a magánbiztosítókkal, ezzel jobb és olcsóbb szolgáltatásra készteti őket, és egyúttal biztosítást nyújt a jelenleg biztosítás nélkül élő 46 millió amerikainak. A fenti okokból azonban ez a megoldás is elbukófélben van. A szenátus pénzügyi bizottsága két változatban is elutasította.

Ebben a helyzetben írja Saletan, hogy az állami egészségbiztosítás ügye már az abortuszvita miatt sem juthat révbe. Az életpártiak ugyanis nem járulnak hozzá, hogy állami pénzből finanszírozzák a mesterséges terhességmegszakítást. Az abortusz támogatói azzal érvelnek, hogy a magánbiztosítóknál szabad szerződni magzatelhajtás esetére. Vagyis aki meg tudja fizetni a magánbiztosítót, az megszakíttathatja a terhességét, aki az államiba szorul, az nem? Ennek nem lehet más vége, mint hogy a végén még a magánbiztosítóknak is megtiltják az abortusz finanszírozását. Ezért a kormány hívei közé tartozó abortuszpártiak maguk is lemondanak az állami egészségbiztosítóról. Eszerint az elnök programjának két eleme, a szabad terheségmegszakítás és a szabad abortusz szembekerült egymással.

Jonathan Cohn, a New Republic elemzője szintén úgy látja, hogy a vegyes biztosítási rendszert célzó javaslat gyakorlatilag elbukott: „a republikánusok és a konzervatív demokraták lassú halálra ítélték”. Azzal vigasztalja a reform híveit, hogy magánbiztosítós rendszerben is elképzelhető a jó és mindenkire kiterjedő egészségügyi ellátás. Példa rá Hollandia, ahol három éve jól működik ez a rendszer. Csakhogy valójában közszolgáltatás módjára funkcionál, éspedig elsősorban azért, mert az álam igen szoros ellenőrzést gyakorol fölötte, és nagyon szigorú szabályokat szab. Például a magánbiztosítók nem válogathatnak az ügyfelek között, nem mazsolázhatják ki a tehetős és egészséges embereket.

Paul Krugman, a New York Times Nobel-díjas közgazdász-kommentátora jobb híján nem tartja rossz kompromisszumnak azt a legújabb tervet, hogy mégiscsak legyen választható szövetségi egészségbiztosító, de az államok, ha úgy akarják, kimaradhassanak az új rendszerből. Krugman úgy véli, hogy ha egyszer a reform egyik eleméből ki lehet lépni, az volna persze elvszerű, ha bármelyikből ki lehetne maradni. „De ebben a történetben túl sok elvszerűséget nem érdemes keresni.” Valószínű, hogy a republikánus vezetésű államok maradnának távol. És a demokratákat pártoló Krugmannek rokonszenves az ötlet, hogy hadd kerüljenek majd a helyi republikánus vezetők a szemrehányások kereszttüzébe annak láttán, hogy más államokban olcsón hozzáférhető a szövetségi egészségbiztosítás.