Olyan hisztéria alakult ki az új típusú influenza körül, mintha kolerajárvány állna küszöbön. A francia filozófus ezt a tömegtársadalom magányos emberének félelmeivel magyarázza.
„A mai ember egyszerre végtelenül sérülékeny (mert biztonságfüggővé, kényelemfüggővé és jólétfüggővé vált), és ugyanakkor nosztalgiával viseltetik a hajdani korok veszedelmei iránt. Mi sem természetesebb hát, mint hogy ez az alapjában enyhe lefolyású járvány hatalmas félelmet vált ki belőle és valósággal megbabonázza” – olvassuk Chantal Delsoltól, a Magyarországon sem ismeretlen filozófustól a Le Figaróban.
A H1N1-es influenza olyasféle pánikot vált ki, mint egykor a kolera- vagy a pestisjárvány. Csakhogy a 14. és a 18. században pusztító pestis nyomán az érintett települések lakosságának 20-40 százaléka odaveszett, ezzel szemben ezúttal egyszerű influenzával van dolgunk, amely kellemetlen, a beteg emberekre veszélyes is, de alapjában véve egyszerű gyógymóddal leküzdhető.
Egyesek a politikát hibáztatják, mondván, hogy a kormányok nyilván így akarják elterelni a közfigyelmet a gazdasági nehézségekről. Egy másik értelmezés szerint a szenzációhajhász média a felelős. Egy vidéki lap például címoldalon jelentette, hogy belehalt egy ember az influenzába, csak néhány oldallal odébb volt olvasható, hogy számos egyéb, súlyos betegsége volt. Az újságok legitimitását az esemény adja meg. Csakhogy nem az események, hanem az anekdoták korát éljük. Azzal vannak tele a lapok, hogy milyen kifejezést talál sértőnek egy-egy társadalmi szervezet valamelyik politikus beszédében, vagy hogy a kiáradó patak elmosott két házat. Ezzel szemben az új típusú influenza valóságos eseménnyé duzzasztható fel. Végre valami, ami felizgathatja az olvasót. De ez sem elég magyarázat arra, hogy e műveletnek ily nagy sikere van.
A tömegtársadalom egyedeinek nincs önálló karakterük. Személyiségük forrása külső – véli Delsol. A tömeg névtelenjeinek van egy nagy félelme: rettegnek attól, hogy kitaszítják őket a tömegből, és ezzel megfosztják önazonosságuk, életerejük forrásától. Az influenzás ember megbélyegzetté válik, a többiek kerülik, mint a pestisest. Az egyenlők, a hasonlók társadalmában a többiektől különbözni nem sok jót ígér. Ráadásul korunk elkényeztetett embere minden sérülést rosszul visel, és végső kétségbeesés lesz úrrá rajta, ha csak egy haja szála is meggörbül. Vagy éppen a legkisebb konfliktusra is a legvehemensebben, a legagresszívabban reagál.
Vagyis hiába szűntek meg a fejlett világban a nagy háborúk, hiába küzdöttük le az éhínséget és az állami terrort, kortársaink e példátlan biztonságból nem merítenek nagyobb boldogságot. Lejjebb szállítják az ingerküszöböt, és ebben a helyzetben is tragédiát élnek át, csak aprócska események kapcsán. Az embernek szüksége van a félelemre és a boldogtalanságra.