Semmi sem adhat akkora lendületet a szegény országok fejlődésének, mint ha iskolába járatják a lányaikat.
„A Világbank egykori fő közgazdásza, Lawrence Summers már a kilencvenes évek elején leírta, hogy a fejlődő világban alighanem a legnagyobb hozamú beruházás az, amit a lányok oktatására fordítanak. De a közelmúltig nemigen történt e téren semmi” – írja a Toronto Starban Leslie Scrivener.
A Pulitzer-díjas, három gyermekes amerikai házaspár, Nicholas Kristof és Sheryl WuDunn 1990-ben megható történetet írt le a New York Timesban: egy isten háta mögötti kínai faluban Dai Mandzsu tizenhárom éves kislány kimarad az iskolából, pedig éltanuló. A szülei sajnálják a taníttatására költeni az évi tizenhárom dollárnyi összeget, hiszen végül úgyis kétkezi munkát kell majd végeznie. Egy olvasó meghatódik, és küld neki ezer dollárt. A bank elírja a számot, véletlenül tízezret utal, de vissza már nem vonja. A lány tanulhat, könyvelő lesz belőle, majd nagyvállalati menedzser, és tekintélyes összegeket küld haza a családjának. A pénzből több lányt is taníttatnak a faluban, és fellendülés következik be a település életében.
A szerzőpáros tizenkilenc év elteltével az egész fejlődő világra kivetíti az eset tanulságait. Új könyvükben így fogalmaznak: „A harmadik világban a gazdasági haladás alapfeltétele, hogy megszűnjön a nők elnyomása, s a lányok tanulhassanak.” Olyasfajta 21. századi feladat ez, mint amilyen a rabszolgák felszabadítsa volt a 19. században.
A Plan, egy 70 éve fennálló szervezet három éve ad ki jelentést a gyermekek helyzetéről, és a legutóbbi a lánygyermekek helyzetét elemzi. Címe (Mert lány vagyok) egyúttal egy mozgalom neve is lett, amelynek célja a lányok társadalmi helyzetének erősítése. Hosszú idő után most mintha megérett volna a helyzet egy ilyen mozgalomra. A Világbank és az ENSZ is felismerte az ügy jelentőségét, s nagyvállalatok is részt vesznek a mozgalomban, például a Nike sportszercég. A Plan kilenc ország 142, 2006-ban született leánygyermekének sorsát kíséri figyelemmel kilenc éves korukig. Egy év elteltével négyen már nem élnek közülük (ki betegségben, ki háztartási balesetben halt meg).
A jelentésből kiderül, hogy a lányok kevesebb táplálékhoz jutnak, mint a fiúk, és a legtöbb országban hamarabb maradnak ki az iskolából. Ha viszont iskolába járnak, akkor később esnek teherbe, és kevesebb gyereket vállalnak, akik viszont jobb körülmények között élnek, és jó eséllyel szintén iskolába járnak.
A dolgozó nők jövedelmének 90 százaléka visszajut a családhoz, a férfiakénak csak 30-40 százaléka. De mindez nemcsak anyagi kérdés. Ha a nők nagyobb szerephez jutnak, akkor bízhatunk benne, hogy a biztonság is nagyobb lesz. Jellemző, hogy a terrorizmus fő fészkeiben végletesen alávetett helyzetben vannak a nők. Jemenben például csupán hat százalékát adják a mezőgazdaságon kívüli munkaerőnek. Igaz, szerepük növelése előtt hatalmas akadályok tornyosulnak, például nemigen van tulajdonuk, pedig anélkül nem lehet jelzáloghitelt felvenni.
Mexikó kormánya felismerte az ügy jelentőségét, és Oportunidades (Esélyek) nevű programja keretében készpénzzel támogatja a családokat abban, hogy taníttassák és beoltassák gyermekeiket fertőző betegségek ellen. A program eredményeképp a fiúk iskolalátogatási aránya 10, a lányoké 20 százalékkal nőtt.