Albert Camus-t mindenki magáénak érzi, sőt, kisajátítaná. Ezért aratott vihart Sarkozy elnök, amikor közölte, hogy a nagy író és gondolkodó hamvait a párizsi Panthéonban szeretné látni. Jobb és baloldal egyaránt politikai játszmának tekinti a szimbolikus lépést.
„A konszenzusos ember hamarább jut a Panthéonba, mint a briliáns elme – hangzik a francia mondás, és ezt látszik igazolni Sarkozy elnök története Albert Camus-vel” – olvassuk Bruce Crumley párizsi tudósítását a Time magazinban.
Albert Camus-t mindenki a 20. század nagyjai közé sorolja, mégis nagy felzúdulás fogadta Nicolas Sarkozy köztársasági elnök elképzelését, hogy hamvait a nemzet legnagyobb alakjai, Jean-Jacques Rousseau, Victor Hugo, Émile Zola és Louis Pasteur mellé, a párizsi Panthéon kupolája alá helyezzék. Nem őt tartják méltatlannak rá, hanem az elnök szándékait tekintik gyanúsnak. Azt sejdítik, hogy Nicolas Sarkozy a maga politikai pecsenyéjét sütögeti.
A nagy író fia mereven ellenzi a tervet: szerinte az elnök „rekvirálni” akarja Camus-t. Leánytestvére, aki az író örökségét gondozza, még nem határozott. De hajlik rá, hogy elfogadja az elnök ötletét, mivel szerinte a jelképes gesztus azt üzenné a mai nehéz sorsúaknak, hogy mindenki feljuthat a csúcsra. Hiszen Camus algériai gyermekkora igencsak küzdelmes volt.
Camus veje, Jean Daniel, a baloldali Le Nouvel Observateur alapító főszerkesztője, aki nem éppen nagy híve a jobboldali köztársasági elnöknek, „abszolút szabadságpártinak” nevezi Camus-t, és úgy gondolja, hogy az író, jóllehet ellenezte a sztálini totalitarizmust, „sohasem csatlakozott sem a centrumhoz, sem a jobboldalhoz”. Vagyis Camus-t baloldalinak tekinti. Nem vitás, ifjú korában kommunista is volt, de miután a sztálinizmussal szembefordult, éles ellentétbe került a baloldali értelmiséggel, egyebek között Sartre-ral. Egy jobboldali tehát megfordíthatná Daniel érvelését, és úgy fogalmazhatna, hogy Camus a baloldalhoz nem csatlakozott soha, miután szakított a kommunistákkal. Igaz, nem a baloldal akarja a Panthéonba helyezni a hamvait.
Sőt, Daniel azt gondolja, hogy Sarkozy elnök rendszeresen elorozza a baloldal jelképes alakjait. Például két évvel ezelőtt elrendelte, hogy az iskolákban olvastassák fel a gyermekekkel azt a levelet, amelyet Guy Moquet, az antifasiszta ellenállás kommunista mártírja írt kivégzése előtt. Elnökválasztási kampányában pedig Jean Jaurèsre, a szocialisták nagy történelmi vezetőjére hivatkozott. Végül pedig baloldali külügyminisztert választott magának a népszerű Bernard Kouchner személyében. Mindezt azért – így a baloldali bírálók – hogy annál zavartalanabbul folytathasson jobboldali politikát. Ugyanezt vélik kiolvasni Camus panthéonbeli elhelyezésének tervéből is. A kisebbségek védelmezőjének adandó díszsírhely azt van hivatva palástolni – vélik–, hogy közben Sarkozy a bevándorlók kitoloncoltatásának és sanyargatásának politikáját folytatja.
Így érvel hivatalos nyilatkozatában a Francia Kommunista Párt is: „Miután politikai célra használta fel az ifjú kommunista ellenálló, Guy Mocquet emlékét, Nicolas Sarkozy most további nagy franciák alakját akarja felsorakoztatni politikai céljai mögé.”
Érdekes módon a szélsőjobboldal viszont azt gondolja, hogy az elnök éppen ellenkezőleg, a „nemzeti tábor” körében kíván ily módon népszerűséget szerezni. Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front vezére úgy nyilatkozott, hogy az algériai származású Camus révén Sarkozy az Algériából elszármazott egykori francia telepesek szavazataira vadászik négy hónappal a helyhatósági választások előtt.