Ha csak egy olyan társadalom is létezik, amelyben a nők versengőbbek a férfiaknál, akkor ezen a téren nem biológiai eredetű a nemek közötti különbség. Márpedig egy ilyen társadalom biztosan létezik.

„Úgy fest, hogy harcosnak nem születünk, hanem neveltetünk” – írja a Slate magazinban Ray Fisman.

A klasszikus sztereotípia szerint a férfiak agresszív, versengő természetűek, a nők viszont inkább gondoskodók és együttműködők. A hétköznapi tapasztalatot számos tudományos vizsgálat igyekszik bizonyítani. Például Muriel Niederle stanfordi és Lise Vesterlund pittsburgi közgazdász kutatása. A vizsgálatban részt vevőknek számoszlopokat kellett összeadniuk, és választhattak, hogy az egységnyi idő alatt megoldott feladatok mennyisége alapján, mások eredményétől függetlenül, vagy pedig a többiekhez képest elért helyezésük alapján jutalmazzák-e őket. Tudásban nem volt különbség nők és férfiak között, s mivel a vizsgálat több fordulós volt, mindenki tisztában lehetett a maga és a többiek képességeivel. Mégis, kétszer annyi férfi jelentkezett a helyezés alapján osztandó jutalmazásra, mint nő.

Persze ami igaz a pittsburgi egyetemistákra, nem feltétlenül igaz az egész emberiségre. Hogy mennyire nem, azt bizonyította be három közgazdászkutató, Uri Gneezy, John List és Ken Leonard Ázsiában és Afrikában. Megismételték ugyanis a pittsburgi kísérletet a tanzániai maszájok és az északkelet-indiai khaszik körében. Csak nekik éppenséggel nem számoszlopokat kellett összeadniuk, hanem minél több labdát kellett begyömöszölniük egy-egy zsákba.

A maszájoké marhatenyésztő, patriarchális társadalom. Az asszonyok kevesebbet érnek a férfiak szemében, mint a jószág. A khaszik viszont matriarchális közösségben élnek, ahol anyáról leányra száll a vagyon, és egyúttal női ágon tartják számon, ki melyik törzshöz tartozik. Ahogy sejteni lehetett, a maszájok körében a férfiak bizonyultak versengőbbnek, a khaszik között viszont a nők. A férfiak „harcias ösztöne” tehát nem a természet, hanem a szocializáció műve.

Ha így van, akkor van remény a nemek közötti igazságtalan munkamegosztás javítására. Ez feltétlenül jó hír a nyugati feministák számára, akik Simone de Beauvoir óta állítják, hogy a nemek közötti társadalmi munkamegosztás nem vezethető vissza biológiai okokra, ezért egyáltalán nem szükségszerű, hogy a háztartás és a gyereknevelés kizárólag a nők feladata legyen. Az viszont már kérdéses, hogy milyen társadalmi következményekkel járna, ha a maszáj nők is olyan harciassá válnának, és annyira lenéznék a másik nemet, mint a férfiak.