A feministák szexista szemléletnek tartják a darwinista felfogást, amely szerint a hagyományos női szerep a biológia terméke. Pedig van benne valami, csakhogy az emberi természet sokszor képes meghaladni önnön biológiai meghatározottságát.
„Az emberszabásúak kutatása, a neurológia és a genetika új életet lehelt az evolucionista felfogásba” – írja a City Journalben Kay S. Hymowitz konzervatív publicista és filozófus.
A feministák körülbelül ugyanolyan ferde szemmel tekintenek az evolucionista tudományra, mint a texasi tanyasi iskolatanácsok, amelyek legszívesebben száműznék a tananyagból Darwin tanait, vagy legalább beiktatnák a tantervbe a kreacionizmus elméletét is. Csakhogy a feministáknak nem a teremtéssel és benne az ember kialakulásával van problémájuk, hanem azzal, hogy az evolucionista elmélet biológiai tényezőkkel magyarázza a nő és a férfi társadalmi szerepének elkülönülését. Ők ugyanis a nemi identitást társadalmi képződménynek tekintik, és kifejezetten szexista találmánynak tartják azt az elméletet, miszerint a nemi és a reprodukciós magatartást biológiai tényezők határozzák meg.
Hymowitz megpróbálja összeegyeztetni a két felfogást, mondván, hogy a nőkben nemcsak a gondoskodás hajlama vezethető vissza evolúciós okokra, hanem a függetlenségi törekvés is.
A férfiak szervezetében több a tesztoszteron, a nőkében az oxitocin. A női agyban több az oxitocin receptor is, és orgazmus, szülés és szoptatás közben fokozódik az oxitocin hormon termelése. Ezzel magyarázható, hogy sok nő, aki kifejezetten sikeres a munkájában, a gyermeknevelést választja, és úgy írja le érzéseit, hogy függőséget tapasztal a kisgyermeke iránt. „Lehet, hogy az anyai ösztön csakugyan nem létezik, de adva van egy hormon, amely nagyjából ugyanazt a szerepet tölti be.”
Ám mindebből mégsem következik, hogy a patriarchátus a kívánatos társadalmi berendezkedés. Az is a biológiai adottságokhoz tartozik ugyanis, hogy az emberi agy példátlanul nagy és fejlett homloklebenye képessé tesz a biológiai meghatározottság visszaszorítására, és a szélsőségesen változó körülményekhez való alkalmazkodásra. Mihelyt az ember véget vetett annak az állapotnak, hogy a reproduktív korú nők idejűk több mint egyharmadát gyermekeik kihordásával töltötték, és hogy lényegében ki sem tehették a lábukat a házból, a lányok máris megjelentek a felsőoktatásban, és bebizonyították, ugyanannyit tudnak, mint a férfiak. Ebben az időben váltak tömegessé a szellemi munkavégzést kínáló munkahelyek, és ma már a fiatal nők ugyanolyan mértékben akarnak sikeresek lenni, hasznára válni a társadalomnak, sőt vezető szerepet is játszani, mint a férfiak.
Hymowitz ezt azzal magyarázza, hogy az agyalapi mirigy (amely az oxitocint termeli) harcban áll a homloklebennyel. Biológia a biológiával. Hogy ez a harc eredményes legyen, a társadalomnak meg kell könnyítenie a nők munkavállalását, és segítenie kell a férfiak nagyobb részvételét a gyermekek gondozásában. Ez nem új találmány, Svédországban például előbb lehetővé tették, hogy a férfiak is kivegyenek gyermekgondozási szabadságot. Amikor ez csak csekély eredményt hozott, egyenesen megtiltották, hogy a férfi a nőre ruházhassa át a gyermeknevelési szabadságot. Ennek már nagyobb hatása volt, de a férfiak családi tehervállalása meg sem közelíti a nőkét. Hiába, Darwin nem adja meg magát egykönnyen.