Szisztani nagyajatollah, az iraki síiták szellemi vezetője merész vallásjogi döntést hozott. A választásokon való részvétel - nyilvánította ki - éppúgy kötelessége a hívőknek, mint böjtölni Ramadán idején. Dehát lehetséges-e iszlám demokrácia? - kérdezi Ian Buruma.

Az ismert politikai író, aki már december elején felvetette a kérdést a New York Times hasábjain, két héttel az iraki választások kitűzött időpontja előtt újból visszatért rá a Die Weltben. Válasza: óvatos igen.

Buruma mindenekelőtt Ázsia szakértő, de ismeretei és tapasztalatai szerint igazi világpolgár. Írásait széles ívű összehasonlítások jellemzik.

Egy korábbi cikkében a napóleoni háborúkkal vetette össze az Egyesült Államok iraki intervencióját. Napóleon is régóta esedékes reformokat vezetett be az elfoglalt országokban. De reformjai ellenséges, nemzeti szellemű reakciót váltottak ki. S ahol a nemzeti szellem megkeseredett - mint Németországban -, ennek végzetes következményei lettek.

Így elmélkedett tavaly márciusban. Most viszont, bár az iraki helyzet semmivel sem vált ígéretesebbé, egy fokkal optimistább hangot üt meg Buruma. Tapintatosan megfeledkezik Napóleonról, s az első cikk egy másik történelmi párhuzamát állítja előtérbe.

"A muszlim világban ritkán uralkodtak a papok - írja. - Világi és egyházi hatalom többnyire el volt választva a Közel-Keleten. Márpedig ha a világi hatalom túlságosan elnyomóvá válik, a templom marad az ellenállás egyetlen fészke. Ez volt a helyzet Lengyelországban a kommunista időkben, és Szaddam Husszein alatt a mecset is kezdett hasonló szerepet betölteni. Az iszlám politika volt az egyik lehetőség a világi bathizmussal való szembeszállásra, s Ali al-Szisztani volt a legfontosabb síita szószólója. A pápa is hasonló szerepet játszott a kommunizmus idején."

Buruma nem érti, miért gondolták eredetileg az amerikaiak, hogy Irak csak a szekularizácó útján közelítheti meg a demokráciát. A háború kezdetén Paul Wolfowitz, a neokonzervatív hadügyminiszter-helyettes előszeretettel hivatkozott Kemal Atatürkre, aki tisztán világi államot teremtett Törökországban. Ami annál is meglepőbb, mert a belpolitikában nem éppen vallásellenességükről híresek Wolfowitzék.