A vezetők kiválasztásának legjobb módszere a sorsolás – közölték olasz kutatók egy tudományos folyóiratban. Persze ha előre tudnánk, ki felel majd meg az új poszton, volna más jó megoldás is. De nem tudjuk.

„Végre egy gondolat, amit bátran magunkkal hozhatunk az új évbe: ha odafenn valami nem működik, nem kell összeesküvésre gyanakodnunk. A főnökeink szokás szerint elszúrták” – írja a New Scientistben Mark Buchanan.

Peter törvénye kimondja, hogy az előléptetések révén előbb-utóbb olyan helyre kerülnek az alkalmazottak, ahol már nem képesek helytállni, ott viszont megragadnak. Az elmélet éppen negyven éves: Laurence Peter kanadai pszichológus és Raymond Hull színműíró 1969-ben tette közzé A Peter-elv, avagy miért fordulnak mindig rosszra a dolgok című művet, amely kifejti, hogy előbb-utóbb mindenki eléri „önnön hozzá nem értésének szintjét”. Onnan kezdve aztán mind érthetetlen betűszavakba menekülnek, másokra kenik a bajt és csalással keltik a haladás látszatát. Ami jó mégis történik, azt azok hozzák létre, akik még nem értek el hozzá nem értésük szintjére.

És csakugyan, azóta több kutatás bizonyította, hogy minél tovább tartózkodik valaki egy bizonyos pozícióban, annál ritkábban kap rendkívüli jutalmat és fizetésemelést (legalább is Amerikában). Vagyis ha már megállapodott, akkor nemigen teljesít kiválóan.

Edward Lazear stanfordi professzor szerint azért van így, mert az embereket a jó teljesítményük nyomán léptetik elő, márpedig a teljesítmény nem csupán az egyén képességeinek köszönhető, hanem sokféle körülmény együttállása is kell hozzá. És lehet, hogy egy másik funkcióban azok a körülmények nem állnak fenn. Például egy ügyes villanyszerelő nem feltétlenül jó vezetője egy villanyszerelőkből álló csapatnak. Egy kiváló sebész nem feltétlenül jó kórházigazgató. Lehet, hogy az előléptetéssel éppen azt a körülményt szüntetik meg az illetékesek, amely lehetővé tette a jó teljesítményt. Egyszóval a Peter-elv ma is működik. Legalább is ott, ahol a vezetés különböző szintjein más-más képességekre van szükség. De van-e más megoldás, mint a legjobban teljesítők előléptetése?

A Cataniai Egyetem kutatói szerint van, s mindjárt kettő is. Alessandro Pluchino professzor és munkatársai a Physica folyóiratban tették közzé bizonyítékaikat.

Ha egyszer a jók előléptetése átlagban bizonyosan rossz eredményre vezet, miért ne léptethetnénk elő olykor a rosszakat? Az olasz kutatók matematikai modelleket állítottak fel egy 160 főt foglalkoztató vállalatra, és azt tapasztalták, hogy ha véletlenszerűen választják ki az előléptetetteket, a végeredmény jobb lesz, mint ha érdemeik alapján jelölnék ki a jövő vezetőit. Sőt, akkor is jobb eredményre jutunk, ha a legeslegjobbakat és a legeslegrosszabbakat nevezzük ki felváltva. Ez a Parrondo-paradoxon nevű játékelméleti elv alkalmazása, amely szerint az egyenként vesztő megoldások, ha egymással vegyítik őket, nyerőnek bizonyulhatnak.

Rajiv Mehta marketing professzor a New Scientist kérdésére válaszolva rombolónak tartja ezt a megoldást, mert mindegyik változatában ellenérdekeltté tenné az alkalmazottakat a jó teljesítésben. Akkor már jobbnak látná, ha az emberek rendszeres rotációval váltogatnák egymást a különféle posztokon.

Mindenesetre a New York Times az év legjobb ötletei közé sorolta az olasz kutatók elképzelését.